Nem mindennapi megtiszteltetésben volt része a kis vasi településnek. 2021. június 20-án dr. Veres András, a győri egyházmegye püspöke látogatott el a faluba. Jász László helyi plébánossal mutatták be a szentmisét, majd a tavaly felújított kápolnát szentelte fel, mely 1949-ben készült. A tervrajz 1949. május 10-én készült Gájer Ferenc bíró kezdeményezésére. Az építőanyagot az Állami Gazdaságtól kapták, és társadalmi munkában folyt az építkezés. A kőművesmunka java részét a csepregi Tóth István és pár helyi lakos végezte. A szentmise után a püspök atya megtekintette a megújult szentképkiállítást, mely 6 évvel ezelőtt nyílt meg, majd a szép ünnepre a helyi lakosok tovább bővítették értékes imakönyvekkel, bibliákkal, és látható a kápolna eredeti tervrajza is. Ezt követően közös ebéden vett rész az önkormányzati és egyházi képviselőkkel. Minden helybéli kivette a részét az előkészületben, és így méltón várhatták a nem mindennapi látogatót, hiszen még ilyen magas rangú egyházi személy nem járt Iklanberényben.