2023. szeptember 25. hétfő
[Répcevidék]

Pünkösdi események Nagygeresden

Németh Lajosné
Pünkösdi események Nagygeresden

A kereszténység e jeles napjához több népszokás is köthető. Településünkön két év kihagyás után újra magára ölthette ünnepi ruháját a lelkes kis lánycsapat, hogy pünkösdi királynéjárással köszöntsék a lakosságot. Pünkösdvasárnap délutánján izgatottan gyülekeztek, hogy a falut végigjárva, táncolva és énekelve fejezzék ki jókívánságaikat az ünnep alkalmából. A legtöbb helyen szívélyesen fogadták a hagyományőrző lánykákat, akiket sütivel, cukorkával, fagyival és üdítő itallal vendégeltek meg a kedves háziak. Pünkösdhétfőn tovább folytatódtak az ünnepi események. Ritkán adódik olyan alkalom, hogy különböző felekezetek tagjai kötetlen formában találkozzanak és közösen ünnepeljék a szentlélek eljövetelét. Falunk evangélikus templomában már második alkalommal, nagyszabású, több települést érintő ökumenikus találkozót szerveztünk. A több százéves épület falai között, már 1833-ban evangélikus-református zsinati ülést tartottak a két felekezet együttműködésének tisztázására. Napjainkban a római katolikus és az evangélikus egyház tagjai élnek egy közösségként Nagygeresden. A találkozó nagyjából 150 vendég részvételével zajlott. Az ünnepi istentiszteleten egyházi és világi énekeket adott elő a Bükről érkezett Répcementi Férfikar, örömteli perceket szerezve a hallgatóságnak. Pünkösdi áldást osztott Pécsinger Éva lelkészasszony és Szabó Miklós plébános úr. Az ünnepség szeretetvendégséggel, agapéval folytatódott. Az önkormányzat által biztosított sátrak alatt került felszolgálásra a finom gulyás. Magánszemélyek felajánlásából készült az étel, adományból érkezett az ital, továbbá sok finom házi sütemény került az asztalokra. A hosszúra nyúlt délután derűs hangvételű beszélgetésekkel folytatódott. A támogatóknak és közreműködőknek köszönjük az együttműködést!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.