3 évvel ezelőtt csak elméleti szinten fogalmazódott meg a bői templom-belső felújítása, így senki nem gondolt arra, hogy ez rövid időn belül aktuálissá is válhat.
A templom mélyén és belsejében lejátszódó folyamatok egy „lavinát"indítottak el, amely süllyedéshez vezetett, s ennek következtében a szentély és az északi oldal padozata beszakadt. Mivel kiszámíthatatlanná és veszélyes vált a kialakult helyzet, így egy 13 milliós költségvetésű beruházás megindítása vált szükségessé. Támogatások nélkül ez azonban soha nem sikerülhetett volna.
A kőműves munkálatokat a Bauer Kft. végezte, az oltárok és a felolvasó állvány Szabó Jenő munkáját dicsérik. A templom új padjait Stefanics János készítette el. Ezzel összefüggésben időszerűvé vált a villanykorszerűsítés, valamint az infrafűtés kialakíttatása is. Így összességben az arculatváltozás 19 millióba került.
Hálásan köszönjük a Győri Püspökség, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Szászfalvi László, Vagyóczky Mihályné, Lőrincz Béla, Ferling György támogatását, a szakemberek munkáját, és mindazoknak a közreműködését, akik bármilyen módon hozzájárultak ehhez a nagyszerű munkához.
Isten áldásában és Szentlélek erejében bízva reméljük megszépült templomunk a jövő nemzedékének is annyi örömet okoz majd, mint nekünk.