2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Keresztútképek renoválása

Radics Patrik Rómeó önkéntes munkájának köszönhetően a Gyalókai Keresztelő Szent János-templom keresztút képei felújításra kerültek. Erről kérdeztem Rómeót, aki egyébként az egyetlen ministráns a faluban.
- Honnan jött az ötlet a képek a felújítására?
- A templom felújításának alkalmával a keresztútképek renoválására nem került sor. A képek 80 éven át díszítették a templomot. Egy mise előtti beszélgetés alkalmával felvetődött, hogy ráférne a képekre a felújítás. Örömmel vállaltam el, hiszen én vagyok a ministráns és úgy éreztem, hogy én is tehetek valamit az egyházközösségért.
- Mesélnél a felújítás folyamatáról?
- Ez egy hosszú folyamat volt. Először is szét kellett őket szedni, az üveget épségben eltávolítani, megtisztítani. Majd a keretet lecsiszolni, lekezelni és végül lefesteni. A római számokat is rá kellett festeni, valamint az új képeket kinyomtatni, lelaminálni, majd végül összeállítani a teljes képsorozatot.
- Mennyi időt vett igénybe a munka?
- Kb. három hét alatt készültek el teljesen.
- Csináltál már korábban is ilyet?
- Még ezelőtt sosem csináltam ilyet, de a barkácsolás nem áll távol tőlem, ezért mertem belevágni ebbe a projektbe.
- Volt segítséged?
- Igen, a szüleim segítettek a különböző feladatokban. A plébános úrral pedig végig egyeztettem a munkafolyamatokról.
- A későbbiekben hasonló projekten gondolkodsz?
- Ha van rá lehetőség nagyon szívesen.
Rómeó egyébként elsőéves középiskolás, aki igazgatói különdíjjal végezte el az általános iskolát Csepregben, sokoldalú egyéniség, érdekli az irodalom, a zene, basszusgitározik, most biológia-kémia szakra jár és orvosnak készül.
A felújított képek pedig már visszakerültek az eredeti, őket megillető helyükre. Bízzunk benne, hogy még minimum 80 évig díszítik a templom falát.

Kincse Anda

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Keresztútképek renoválása
Keresztútképek renoválása
Keresztútképek renoválása
Keresztútképek renoválása
Keresztútképek renoválása
Keresztútképek renoválása