kerékpáros-pihenő létesítésére.A pályázat a kápolna felújítására is keretet biztosít. Eme támogatással, és egy, sajnos azóta elhunyt képviselőtársunk nagylelkű végrendelete által még idén nekikezdhettünk a nagy munkának. November 22.-én reggel megkezdtük a kápolna-berendezés kihordását.A feladatnak néhány képviselőtárssal (köztük egy szakértő asztalossal),az egyházközség világi elnökével,és egy érdeklődő helytörténésszel álltunk neki. A padok és egyéb felszerelések eltávolítása után került sor a Tirolban készült oltár szétszedésére. Ekkor bukkantunk rá egy sajátos "időkapszulára".Az oltárban felleltük az 1887.november 27.-i dátummal, püspöki jóváhagyással adományozott ereklyetartót Szent Maxim és Szent Faustus vértanúk ereklyéivel.Továbbá három példányát a "Magyar Politika" című korabeli újságnak,1891-es dátummal.Mivel a kápolnát a feljegyzések szerint 1891.október 11.-én szentelték,van némi rejtély a két dátum miatt. Az ereklyetartóról: Zalka János győri püspök címeinek és rangjainak felsorolása mellet az ereklyetartó adományozásának dátuma és a szentek neve olvasható latinul, hivatalos püspöki pecsét kíséretében.Fából készült, kis csiszolt kőlappal a tetején. A szentekről:Két ókeresztény mártír.Maxim a 300-as évek elején Trákiában szenvedett vértanúságot,Faustus diakónus pedig 300 körül Itáliában, mindketten azért,mert hosszas kínzás után sem tagadták meg hitüket. A berendezési tárgyakat biztonságba helyeztük a horpácsi plébánián. Ha az időjárás is engedi, még ebben az évben megtörténik a kápolna szigetelése.
Az újságok letölthetők a mellékletből.
Csitkovics Balázs