Templomunkban 4 fiú és egy kislány vette magához első alkalommal az Oltáriszentséget. Egyházközségünk tagjai, a család, a barátok, az ismerősök körében ünnepelhetett mindenki. A Plébánia udvarról indulva vonultak be a templomba. Bevonulásuk után Buús Boglárka köszöntötte az ünnepelteket. Bódi Marcell, Nikl Bendegúz és Pusker Zalán mindnyájuk nevében mondott köszönetet Vas Csaba plébánosúrnak és a hitoktatóknak a szentség kiszolgáltatásáért. Sándor Mihály és Nikl Rebeka a szülőknek, nagyszülőknek fejezte ki háláját azért, hogy eljuthattak idáig.
Ezen a napon köszöntöttük az Édesanyákat, a Nagymamákat is, nekik Sándor Borbála és Buús Boldizsár mondott szívhez szóló, kedves köszöntőt, felidézve fáradságos munkájukat óvó, védő szeretetüket, majd folytatódott az ünnepi szentmise.