A római katolikus egyházközösség életében fontos esemény zajlott július második vasárnapján. Négy gyermek első alkalommal részesült az áldozás szentségében. Többhetes felkészítési időszak után elérkezett az idő, hogy elvégezzék első gyónásukat, majd egy szép ünnepség keretében tanúbizonyságot tegyenek keresztény életük újabb korszakának kezdetéről. A gyermekek plébános úr vezetésével, szüleik kíséretében vonultak be a szépen feldíszített templomba, ahol az oltár körül helyet foglalva várták a ceremónia kezdetét. A szentmise folyamán köszönetet mondtak szüleiknek és a felkészítést végző Szabó Miklós atyának. A szentáldozás előtt megújították keresztségi fogadalmukat, majd egyenként az úr asztalához járulva, magukhoz vették az ostyát. Az elsőáldozás alkalmából emléklapot és rózsafűzért kaptak ajándékba az ünnepeltek. Végül a szülők, rokonok, és a plébánia hívei előtt elhaladva léptek ki az úr házából. A fotózást követően, ki-ki családja körében ünnepelte tovább ezt a méltóságteljes eseményt.