Augusztus 18-án este az 1960-70-es évek táncdal-fesztiváljainak neves előadói, Soltész Rezső, Zalatnay Sarolta, Koós János és Dékány Sarolta igazi retró hangulatot teremtve szórakoztatta a szépszámú közönséget az Atriumban. Majd a Best Of zenekar az 1980-as évek zenéjével az utcabál résztvevőinek szolgáltatta a talpalávalót. A következő napon - a rossz idő ellenére - is megtelt a nézőtér a Quimby Együttes koncertjén.
Vasárnap, az államalapításra és a 10 éves jubileumra is emlékezve ünnepélyes képviselő-testületi ülést tartott az önkormányzat. Dr. Németh Sándor polgármester bevezetőjében kiemelte, hogy az 55 éve megnyitott fürdőre építve gyors fejlődésnek indult Bük. Ez a folyamat hozta meg a várossá válás lehetőségét. A rendezvény szónoka, Ágh Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy az államalapító Szent István király öröksége mindnyájunkat tenni akarásra, alkotásra ösztönöz. Mindannyiunknak a magunk mozaikképét kell hozzá tenni a nagy egészhez. A városháza bejáratánál levő címer sok kicsi mozaikkockából épül fel. Mögötte jelképesen ott van minden büki teljesítménye. A mai évforduló a büki büszkeség napja is. A város büszke lehet teljesítményére, mellyel az országot is gyarapítja.
Hagyományosa az augusztus 20-i ünnepélyes képviselő-testületi ülésen adják át a helyi kitüntetés(eke)t. Idén a Bük Városért oklevelet Pintér Anikó tanítónő kapta a város népzenei életének felvirágoztatásáért. A jelenlevők hosszú tapssal értettek egyet a döntéssel.
Az új kenyeret Jász László katolikus plébános szentelte, Bakay Péter evangélikus lelkész áldotta meg. Miután a polgármester felszelte, a résztvevők meg is kóstolták.
Az ünnepséget Fülöp Zsuzsanna, Sudár Gyöngyvér és Szilágyi Éva operaénekesek műsora színesítette.
A testületi ülés után Csepregi Tibor, Tibu fotográfus első kiállítását Tóth Tamás igazgató méltatta, majd a pályatárs, Büki László, a Vaskarika főszerkesztője nyitotta meg az Atrium Galériában.
Este a 10 éves jubileumát ünneplő Sok-Szín-Pad Társulat mutatta be Petőfi Sándor: A helység kalapács a c. eposzparódiáját H. Nagy Katalin rendezésében. A darab kocsmai táncait az Ungaresca Táncegyüttes tagjai valóságos táncszínházi produkcióvá változtatták. Szemérmetes Erzsók szerepében a kitüntetett Pintér Anikó színészi képességeit is megismerhettük. Egyébként ő állította össze az előadás zenéjét.
A darabot primadonna show követte: Fülöp Zsuzsanna, Sudár Gyöngyvér és Szilágyi Éva operaénekesek áriákkal, operett- és musicalrészletekkel varázsolták el a nézőket. A programsorozatot tűzijáték zárta.