2021. 10. 21-én volt száz éve, hogy a sajtoskáli Rupprecht-kastélyban megszállt egy éjszakára IV. Károly, az utolsó magyar király és felesége, Zita királyné. Ez alkalomból ünnepi megemlékezést tartottak a településen. A király és felesége látogatásának apropója, a magyar trón visszaszerzése volt, ami ugyan meghiúsult, de a faluban máig emlegetik, hogy királyi pár járt Sajtoskálon. A jubileumi ünnepség Sajtoskál polgármestere, Haller Imre beszédével kezdődött, melyet Hermánné Bedics Rita, a szociális intézmény - mely a már említett kastélyban működik - vezetőjének gondolatai követtek. Az eseményen felszólalt Ágh Péter országgyűlési képviselő is, aki elismerően szólt a boldoggá avatott királyról. Feiszt György nyugalmazott főlevéltáros ismertette a királyi látogatás történetét. A rendezvény zárásaként illőn megkoszorúzták a kastélyparkban álló kopjafát és a kastélyban lévő emléktáblát. Ugyanitt Moór Adrián felajánlásából nagyméretű hárfát ültettek, mely a jubileumi eseményt szimbolizálja. Az intézmény szakácsainak jóvoltából állófogadáson felszolgált ételek és kötetlen beszélgetés várta a résztvevőket a felújított kultúrház nagytermében.