2023. június 1. csütörtök
[Répcevidék]

Sajtoskáliak Karácsonya

Kovács Vivien
Sajtoskáliak Karácsonya
„Karácsonyeste van: csend, nyugalom, béke, szeretet költözött az emberszívekbe.” – hangzott el az idézet Horváth Mercédesz előadásában, a sajtoskáli Szent Péter Pál templomban, a hagyományos betlehemes előadás alatt. Ezen idézet hűen ábrázolta a község ünnepi hangulatát.

A falu népe ezen a szent napon együtt ünnepelt. Napközben a gyerekek kis csoportokban betlehemmel járták a falut házról-házra, hogy elmondhassák verseiket.
Majd beköszöntött az este, és a falu népe a templomban gyülekezett. Hat órakor kezdődött a műsor, amely a hagyományokhoz hűen a gyermekek betlehemes játékával kezdődött. Őket a falu kórusa követett, akik egy gyönyörű koncerttel ajándékozták meg a jelenlévőket. A fél órás műsor után következett az ünnepi szentmise, melyet Szabó Miklós plébános úr tartott. Mise után a templom udvarán, forró tea és forralt bor várta az összegyűlteket, hogy forró italok mellett beszélgethessenek a hűvös időben.
Az idei karácsonyi ünnepségen is rengetegen megjelentek, s idén is áldott, boldog, ünnepi hangulatban telt.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.