Új megjelenés
Falunap
Új megjelenés
Önkormányzat
Önkormányzat
Beharangozó
Falunap
Falunap
Interjú
Új megjelenés
Önkormányzat
Március közepe óta alapvetően változott meg az emberek élete Magyarországon a koronavírus következtében. Szőke Attila, Völcsej község polgármestere beszélt a helyi helyzetről.
Közélet
December 14-én, szombaton várta Völcsej község képviselő-testülete a falu nyugdíjasait és véradóit a kultúrotthonba, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, köszönthessék őket.
Ünnep
Advent első vasárnapján Völcsejen is kigyúltak a fények a község adventi koszorúján.
Ünnep
Bál
A Völcseji Plébániai Tanácsadó Testület 2019. október 19-én hagyományteremtő céllal Egyházközségi Bált szervezett.
Új megjelenés
Vallás
Augusztus 25-én Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmise keretében megáldotta a völcseji Szent László-templom előtt álló, megújult Nepomuki Szent János és Szent Flórián szobrokat, valamint a felújított kápolnát.
Egyéb
Hat település önkéntes tűzoltóinak részvételével került sor szeptember 20-án Völcsejen, az önkéntesek szakmai felkészültségét felmérő taktikai vizesgyakorlatra.
Közélet
Augusztus utolsó szombatján vidám vakáció búcsúztatóra gyülekeztek a völcsejiek a Horgásztónál.
Közélet
2019. augusztus 25-én a Sarródi Önkéntes Tűzóltó Egyesület meghívásos tűzoltó versenyt rendezett, melyre meghívást kapott a Völcseji Önkéntes Tűzoltó Egyesület is.
Kultúra
2019. július 6-án került megrendezésre a II. Soproni Kórusünnep, melyen a Völcseji Népdalkör is nagy sikerrel szerepelt.
Új megjelenés
Közélet
2019. június 22-én került megrendezésre Völcsejen a hagyományos Családi Nap. Színes program várta az odalátogatókat: kézműves foglalkoztató, ugráló vár, homokkép készítés, helyi termelő termékeinek kóstolása, lovaglási lehetőség és tombolasorsolás.
Új megjelenés
Programajánló
A Napnyugat Turisztikai Egyesület és az Innovatív Platform Nonprofit Kft. már hatodik alkalommal rendezi meg idén a „Kápolnák útján...” című kulturális értékeink felfedezését megcélzó kerékpártúrát.
Új megjelenés
Beharangozó
Lapunk olvasótábora két településsel bővült: e hónaptól Meszlen és Völcsej község lakói is forgathatják a Répcevidéket. Köszöntjük új olvasóinkat.