2021. október 26. kedd
[Répcevidék]

SajtoskálSajtoskál

Játszóház Sajtiban

Közélet

Az idén 11. alkalommal szervezték meg Sajtoskálon a Játszóház Sajtiban elnevezésû egyhetes programsorozatot a faluban élõ és ide bármi módon kötõdõ gyerekek részére azzal a céllal, hogy a nyári szünetben is biztosítsák a szabadidõ hasznos eltöltését.

„Nem az a fontos az ember hány éves...”

Kultúra

Május utolsó hétvégéjén a képviselõ-testület szíves invitálására nyugdíjasok gyûltek össze a sajtoskáli kultúrházban, hogy az ízletes ebéd után együtt töltsenek egy vidám hangulatú délutánt. Az egybegyûlteket Haller Imre polgármester köszöntötte. Megköszönte fáradtságos munkájukat, amit családjaikért és a falu közösségéért is tettek. A nyugdíjasokat a nicki Fergeteg Néptáncegyüttes 3 párosa szórakoztatta. A délután folyamán többször is színpadra léptek, hogy a különbözõ tájegységek táncaival megismertessék a vendégeket, és táncra buzdítsák õket is. Nem is kellett a nagy biztatás, hiszen kedvenc zenészük, Zsiga húzta a talpalávalót. Késõ estig szólt a nóta, ropták a fájdalmat nem érzõ táncos lábak. Kérjük, hogy nyugdíjasaink járjanak ezentúl is a fiatalok elõtt jó példával, és kívánunk nekik jó egészséget és vidám kedvet a nyugdíjas évekre!

Anyák napja a legszebb ünnepünk!

Kultúra

Édesanyákat ünnepelt május elsõ vasárnapján minden kicsi és felnõtt gyermek. Így tettek a sajtoskáli óvodás és iskolás gyerekek is, de nemcsak otthon a szülõi házban, hanem a kultúrházban a falu közösségében is köszöntötték a legdrágább édesanyákat és nagymamákat. Horváth Ervin alpolgármester méltatta az anyai szerepet és kívánt jó egészséget, sok boldogságot, örömet az ünnepelteknek. A színpadon gyerekek pedig kedves, szívhez szóló versekkel, dalokkal, hangszeres zenékkel köszönték meg édesanyjuknak, nagymamájuknak a velük való törõdést, gondoskodást, de legfõképpen a feléjük áradó szeretetet. Egy szál virág, egy ölelés, egy „köszönöm anya” elmondott minden érzelmet ezen az ünnepen.

Horgászverseny Sajtoskálon

Sport

Az április végi idõjárás is kegyeibe fogadta a sajtoskáli horgászverseny résztvevõit a hónap utolsó szombatján.

A Föld napján a természet védelmében

Rövid hírek

A sajtoskáli önkormányzat képviselõ-testülete az idei évben is csatlakozott a Föld Napja alkalmából rendezett országos szemétgyûjtési akcióhoz. A falu lakóival közösen a település határában lévõ Bük-fürdõre vezetõ út és a 84-es fõút mellett szabadították meg a természetet a szeméttõl. A környezetvédõknek sok hulladékot kellett összegyûjteniük, ezek nagy része az autósok által kidobált szemét volt.

Közlekedési rajzpályázat

Közélet

Bük Polgárõr Egyesület az idei évben is hirdetett rajzpályázatot a Felsõbüki Nagy Pál Általános Iskola és Vendéglátóipari Szakiskola tanulói számára „Biztonságos közlekedés” címmel. A pályázatra 58 pályamunka érkezett fõként az alsó tagozatos tanulók körébõl. A szakmai szemmel értékelõ zsûri osztályonként egy-egy rajzot jutalmazott kerékpárra szerelhetõ lámpa készlettel. A legszebb rajz alkotója pedig – akár húsvéti ajándékként is egy kerékpárral indulhatott haza a tavaszi szünetre. Felker Mihálytól a következõ tanulók vehették át a megérdemelt jutalmakat: Fõdíj – kerékpár: Koszorús Gergely Máté 2.a. Helyezettek: Horváth Zsófia 1.a, Maráczi Nikoletta 1.b, Pesti Fanni 2.b, Csenár Dóra 3.a, Fekete Sára 4.a, Szabó Noémi 4.a, Balogh Annamária 4.b. Gratulálunk a nyerteseknek, és biztonságos, balesetmentes közlekedést kívánunk mindenkinek!

„Örvendetes napunk támadt”

Közélet

A húsvéti ünnepkör Sajtoskálon a gyerekek számára szervezett húsvéti játszóházzal kezdõdött, ahol a kicsik tojásokat festettek különbözõ technikákkal és készítettek képeslapokat, ajándéktárgyakat az ünnepre

Imre atya létrehozott egy új világot!

Közélet

Február hónap utolsó elõtti hétvégéjén Faluházunkban elõadást tartott missziós munkájáról lelkiatyánk, Szabó Imre SVD verbita szerzetes.

Sajtoskál rövid hír

Programajánló

Programok a településen: április 16. szombat - húsvéti játszóház a könyvtárban. Április 17. Virágvasárnap - passiót énekel a virágvasárnapi szentmisén a templom énekkara. Április 30. horgászverseny a sajtoskáli Horgásztón a helyi horgászok részvételével. Május 1. Anyák napi ünnepség a kultúrházban

Közmeghallgatás nõnapi köszöntõvel

Kultúra

Több éves hagyomány Sajtoskálon, hogy a képviselõ-testület a közmeghallgatással egybekötött testületi ülését március 8-án, a Nemzetközi Nõnapon tartja.

„1848, te csillag…”

Kultúra

Március 15-én ünnepi zászlódíszbe öltöztek Sajtoskál utcái, és a falu lakói szívük felett a kokárdával emlékeztek az 1848-as eseményekre. A kicsi számú, de annál lelkesebb óvodás és iskolás gyerekek versekkel, klarinét muzsikával idézték meg a 163 évvel ezelõtt történteket. A gyerekek emlékmûsora mellett Takács Zoltán Bálint történész, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója emlékezett az 1848-49-es történelmi idõszakra. Ünnepi beszédében párhuzamot vont a reformkor és napjaink politikai helyzete között. A legnagyobb magyar, Széchenyi István munkásságát tárta elénk és bíztatott, hogy a 48-as hõsök példája, kitartása legyen követendõ példa elõttünk. Az ünnepséget követõen együtt vonult ki az ünneplõ közösség az Emlékmûhöz, ahol az emlékezés koszorúit, virágait helyezték el a képviselõ-testület tagjai, az ünnepi szónok, a gyerekek, a hozzátartozók és a falu lakói.

Farsangi mulatságok Sajtoskálon

Kultúra

A farsang a vígság, a mulatozás ideje. Az idei hosszúra nyúlt farsangi idõszakban Sajtoskálon két alkalommal is mulatoztatott a falu apraja és nagyja.