2023. október 2. hétfő
[Répcevidék]

MeszlenMeszlen

Főzőverseny MeszlenbenFőzőverseny Meszlenben

Falunap

Bővebben az októberi számban olvashatnak. Addig is nézegessék a képgalériát.

Megjelent a Répcevidék augusztusi számaMegjelent a Répcevidék augusztusi száma

Új megjelenés

Bemutatkozik MeszlenBemutatkozik Meszlen

Interjú

Meszlen egy több mint 200 fős település, mely a tavalyi évben csatlakozott a Répcevidék újsághoz. A minden főbb közlekedési úttól jó néhány km-re lévő kis falun egy út vezet keresztül, ezáltal csendes és biztonságos. Három várostól, Csepregtől, Kőszegtől és Szombathelytől közel azonos távolságra fekszik. A polgármesterként második ciklusát töltő Őri Zoltán mutatta be ezt a nyugodt környezetben lévő kis falucskát.

Most kell…Most kell…

Beharangozó

Amikor felkértek a beköszöntő megírására, egy pillanatig sem kellett gondolkodnom azon, hogy milyen témát is válasszak.

Munkában a Répce vidékéért! Munkában a Répce vidékéért!

Politika

Észak-Vas megye országgyűlési képviselője, Ágh Péter értékelte a 2019-es évet. Mint mondta, az első szó a köszöneté, hogy ebben az esztendőben is dolgozhatott az itt élőkért a Magyar Országgyűlésben.

Idősek napi találkozó MeszlenbenIdősek napi találkozó Meszlenben

Közélet

2019. 11. 23-án, szombaton került megrendezésre az idősek napi találkozó Meszlenben. Az egybegyűlteket Őri Zoltán polgármester köszöntötte szívhez szóló beszédével.

Megjelent a Répcevidék decemberi számaMegjelent a Répcevidék decemberi száma

Új megjelenés

Igazi falusi esküvő MeszlenbenIgazi falusi esküvő Meszlenben

Közélet

Szeptember 14-én a kora délutáni órákban lázasan gyülekeztek a falubeliek, és kíváncsian várták, hogy megjelenjen az ifjú pár, hiszen rég lehettek részesei egy igazi, ízig-vérig falusi esküvőnek.

„Hívogat az iskola, kapuját kitárja…”„Hívogat az iskola, kapuját kitárja…”

Beharangozó

Áhítat lépked az erdőn, mezőn és nyomában itt-ott peregni kezdenek a levelek. A hajnalok már őszbe öltöztek és az alkonyatokban is már ott bujkál a hanyatlás üzenete.

Rendezvények, események szeptemberbenRendezvények, események szeptemberben

Programajánló

Hajnalig szólt a nóta….Hajnalig szólt a nóta….

Falunap

Már hetek óta a készülődésé volt a főszerep Meszlenben. 2019. július 27-én, szombaton került megrendezésre a falunap, ahova mindenkit sok szeretettel vártak, és az idei évben rengeteg vendég volt kíváncsi a műsorokra.

Kis gyülekezet nagy álma valósulhatott megKis gyülekezet nagy álma valósulhatott meg

Vallás

2019. június 30-án, vasárnap rendhagyó istentisztelet keretében adtak hálát Meszlen evangélikus temploma, oltára, orgonája és gyülekezeti háza felújításáért, illetve az ifjúsági tábor 25. jubileumát is ünnepelhettük.

Megjelent a Répcevidék augusztusi számaMegjelent a Répcevidék augusztusi száma

Új megjelenés

Szépkorút köszöntöttek MeszlenbenSzépkorút köszöntöttek Meszlenben

Önkormányzat

A napokban a 90 éves Németh Józsefnét köszöntötte Őri Zoltán Meszlen község polgármestere.

Megjelent a Répcevidék júliusi számaMegjelent a Répcevidék júliusi száma

Új megjelenés

Gyereknap MeszlenbenGyereknap Meszlenben

Közélet

Már a reggeli órákban kezdetét vette a sürgés-forgás a meszleni Presszó udvarán. Lufik lepték el a környéket és ínycsiklandozó gulyás illata keringett az egész faluban.

Megjelent a Répcevidék júniusi számaMegjelent a Répcevidék júniusi száma

Új megjelenés

MESZLENBEN ELKEZDŐDTEK A MUNKÁLATOKMESZLENBEN ELKEZDŐDTEK A MUNKÁLATOK

Önkormányzat

A település rég várt álma valósul meg! Eddig csak hallottuk az újságban, médiában, közmeghallgatáson, hogy lesz szennyvízcsatorna a településen.

ELŐZÉSBEN LÉVŐ MERCEDES ELÉ KANYARODOTT FIAT - NÉGYEN MEGSÉRÜLTEK A MESZLENI ELÁGAZÓBANELŐZÉSBEN LÉVŐ MERCEDES ELÉ KANYARODOTT FIAT - NÉGYEN MEGSÉRÜLTEK A MESZLENI ELÁGAZÓBAN

Baleset

Söpte felől Csepreg irányába tartott egy Fiat személyautó, amelynek vezetője a meszleni elágazóban balra akart kanyarodni, azonban egy előzésben lévő Mercedes személyautó elé került.

Megjelent a Répcevidék áprilisi számaMegjelent a Répcevidék áprilisi száma

Új megjelenés

BeköszöntőBeköszöntő

Beharangozó

Lapunk olvasótábora két településsel bővült: e hónaptól Meszlen és Völcsej község lakói is forgathatják a Répcevidéket. Köszöntjük új olvasóinkat.

Rendezvények, események áprilisbanRendezvények, események áprilisban

Programajánló