2023. szeptember 25. hétfő
[Répcevidék]

Zumbaközösség Répceszentgyörgyön

Zumbaközösség Répceszentgyörgyön

A tavalyi év a pandémia ellenére sem hátráltatott bennünket abban, hogy újonnan alakuló közösséget generáljunk Répceszentgyörgyön. A tavaszi feloldásokat követően erősödött a közösségben a kimozdulás, mozgás lehetősége. Ebből adódóan kitűnő alakom nyílt arra, hogy létrejöjjön egy zumbaközösség. Így nyár elején elindult a szerveződés.
Helyi és környékbeli fiatalok, anyukák, hölgyek és olykor urak is csatlakoztak hozzánk. Nagy lelkesedéssel kerestük fel minden héten a közösségi színteret, melynek udvara és játszótere kitűnő helyet biztosított a mozogni vágyóknak. Míg az édesanyák táncoltak, addig gyermekeik hol a csapathoz szegődtek és próbálták felvenni a ritmust, hol pedig, élvezve egymás társaságát, belakták a játszóteret.
Összetartó kis közösség alakult ki, és minden alakommal kellemes, derűs hangulatban telt a foglalkozás. Így nem volt kérdés, hogy az augusztusi falunapunk alkalmával örömmel álltunk a közönség elég, és bátran mondhatom, hogy produkciónk osztatlan sikert aratott. Ezek után természetesnek vettük, hogy a szeptemberi megrendezésű 1. családi napunk alkalmával is tartottunk rögtönzött zumbaórát, melyhez bárki csatlakozhatott, akinek csak kedve támadt.
Idén újult erővel kezdtük neki a foglalkozásnak. Bízom benne, hogy hétről hétre töretlen lelkesedéssel vágunk bele az új évbe. A tavaszi, nyári időszak alkalmával talán még bővülő létszámmal viszünk majd színt továbbra is a közösségi színtér életébe.
Köszönet a csapatnak és az oktatónknak: Edinának!

tSz

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.