2021. július 30. péntek
[Répcevidék]

Répcevisi FC

Répcevisi FC

Szeretnénk bemutatni a Répcevisi Futball Club 2020-as évben elért eredményeit.
Nagy tervekkel indultunk a tavaszi idénynek. Szerettünk volna mindenképp bajnokságot nyerni, ami valójában sikerült is, I. helyezést ért el a csapatunk. A bajnokság gólkirályi címét is répcevisi játékos érdemelte ki, 52 gólt szerzett Lukács Márk játékosunk.
Sajnos a vírus közbeszólt, érmet nem kaptunk, bár első helyünket elismerték. Felkértek bennünket magasabb osztályban való indulásra, de ehhez mind anyagi szempontból, mind létszám szempontjából kevesen vagyunk.
Nyáron megrendezésre került a kispályás emléktorna 16 csapat részvételével. Az egyesületek örömmel fogadták ismét a meghívásunkat. Visszajelzésük alapján merem mondani, jól érezték magukat. Szeretnék a vezetőség nevében köszönetet mondani minden önzetlen támogatónak. Külön köszönjük, hogy a répcevisi önkormányzat támogatta az ugrálóvár finanszírozását, mellyel a kisebb gyerekeknek is örömet tudtunk szerezni.
Továbbá részt vettünk Kőszegfalván a Rábai Gábor Emléktornán, melyen I. helyezést értünk el. A gólkirályi címet ismét répcevisi játékos szerezte meg, nevezetesen Lukács Márk, 8 góllal.

Másnap részt vettünk a hagyományos GSD kupán, melyen sajnos leszerepeltünk, túlvállaltuk magunkat, tartalékosan álltunk fel.
Augusztusban indult a 2020-2021-es bajnokság, az őszi szezont magabiztosan vezetjük. Hivatalos mérkőzéseken egy és negyed éve veretlenek vagyunk (!), ezzel történelmet írtunk. Egyesületünk közel 75 éves (nagy) múlttal rendelkezik, nem szeretnénk megszűnését. Ezúton is hívjuk fiataljainkat, akik szeretik a futballt, jöjjenek egyesületünkbe. Sportlétesítményünk kulturált, rendezett.
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki bármely módon segítette munkánkat; köszönet a vezetőségi tagoknak; edzőnknek, Farkas Attilának; játékosainknak, a Futball Club tagságának.


Répcevis Futball Club
vezetősége

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.