szervezett meg a MOHOSZ. A bajnokságot 20 csapat részvételével bonyolították le a Velencei tavon, a sukorói edzőpályán. Az első osztály mezőnye 11 csapattal, míg a másodosztály 9 csapattal vágott neki a versenynek. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének csapata a legrangosabb osztályban versenyezhetett, mivel a tavalyi évben fölényes győzelemmel nyerte meg a másodosztályú Országos Horgász Csapatbajnokságot.
Idén a kétfordulós versenyen remekül működött az eltervezett taktika, ez az eredményeken is jól meglátszott. Az országos bajnokságon rakós és match botos módszerrel elsősorban keszegfélékre kellett horgászni. A versenyen 160 horgász vett részt. A Vas Megyei Egyesület csapatkapitányának célja az első osztályban lévő stabil maradás volt. A csapat ezt nagymértékben túlteljesítette. 66210 gramm fogott hallal ért el második helyezést a Vasi csapat az OHCSB-n (első helyen a Közép-Tisza vidéke csapata végzett), annak ellenére, hogy nem álltak dobogón első osztályban az elmúlt évtizedekben. A versenyzők egyéniben is rendkívüli sikereket értek el. Az idei OHCSB legjobb horgásza Varga Bálint lett, Németh Krisztián pedig a bronzérmet vihette haza. Az „utánpótlás 14\" csoportban Kajtár Máté második helyen végzett, női kategóriában Kovács Hajnalka szintén ezüstöt nyert.