2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

MESTERHÁZÁTÓL MÜNCHENIG

Bse
MESTERHÁZÁTÓL MÜNCHENIG
A magyar futball iránt mélyebben érdeklődőknek Fehér József neve nem hangzik ismeretlenül, hiszen 2014 szeptemberétől a Magyar Labdarúgó-válogatott szakmai stábjának tagja.

Két kollégájával együtt ő is a válogatott fizioterapeutájaként tevékenykedik a labdarúgók mellett. A név ismerős, de többen nem tudjuk, hogy Fehér József szűkebb hazánk szülöttje. A Mesterházán élő büszke szülőktől tudtuk meg, hogy a nemzeti tizenegy egyik neves szakmai segítője nem is ismeretlen a Répce-vidéken élőknek. Talán éppen osztálytársa, iskolatársa, barátja, sporttársa volt valamelyik kedves olvasónak. Az 1973-as születésű fiatalember Bőben kezdte általános iskolai tanulmányait, majd a labdarúgás szeretetét a répceszentgyörgyi sportiskolában alapozták meg testnevelő tanárai, edzői. A középiskolai tanulmányai alatt sem távolodott el a focitól, hiszen játszott a környező települések amatőr, és megyei osztályban lévő csapataiban. Oszlopos tagja volt Bük, Simaság, Répcelak és GYSEV Sopron labdarúgócsapatának is. A sport mindig fontos szerepet játszott az életében, akármilyen más mindennapi munkákban is tevékenykedett. Aztán sportpályafutása külföldre szólította. Munkái mellett levelezőn tanult Linzben és Stuttgartban, okleveles fizioterapeutaként végzett. 2009 májusa óta az 1860 München sportklub gyógytornásza. Közreműködésével több magyar labdarúgó térdsérüléseit is sikeresen gyógyították meg Münchenben. Jelenleg is ott él, dolgozik. Dárdai Pál megkeresésére vállalta a magyar nemzeti válogatott melletti szakmai tevékenységet is külföldi munkája mellett. További sikeres munkájához jó egészséget, kitartást, erőt kívánunk!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.