2022. szeptember 29. csütörtök
[Répcevidék]

I. csepregi sakkverseny

I. csepregi sakkverseny
Május 8.-án vasárnap délelőtt került megrendezésre hosszú évek kihagyása után az a csepregi sakkverseny, melynek a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár adott otthont.

A lelkes szervezőknek nem titkolt célja, hogy a versenyből ismét hagyományt teremtsenek, hogy a sakk ismét felkerüljön Csepreg rendezvényeinek színesedő palettájára.
A reggel 9 órakor kezdődő rendezvényen 17 lelkes résztvevő bizonyította sakk tudását, majd a versenyt követően egy jó hangulatú ebéddel zárták a délutánt. A délutáni eredményhirdetésen Vlasich Krisztián Csepreg Város Polgármestere köszöntötte a megjelenteket, s fejezte ki örömét, hogy egy újabb kezdeményezés színesíti a Város életét.
A rendezvényről minden nevező elismerő oklevéllel térhetett haza, az első három helyezett pedig egy-egy kupával is gazdagodott szép teljesítményük elismeréséül.
A végső rangsor a következőképp alakult:
I. Néveri Tibor
II. Mesterházy Ernő
III. Farkas Attila György
Ezúton is gratulálnunk mindenkinek az elért eredményekhez, a szervezők pedig bíznak abban, hogy sikerül a meglévő sakk szakosztály feléleszteni és a következő rendezvényen már többen mérettetik meg tudásukat!
Köszönet a szervezőknek és támogatóknak: Csepreg Város Önkormányzata, Petőfi Sándor Művelődési- Sportház és Könyvtár, Büki Sakk Szakosztály, Edy Marketing, Ávár Zsolt, Molnár Sándor, Csepregi Sakkozók.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny
I. csepregi sakkverseny