2022. november 28. hétfő
[Répcevidék]

Felavatták a büki műfüves labdarúgópályát

Sági Ferenc
Felavatták a büki műfüves labdarúgópályát
A Magyar Labdarúgó Szövetség 100 milliós pályázati támogatásával, 45 milliós önkormányzati önrésszel, együttműködve Tömörd és

Vassurány önkormányzatával, nagyméretű műfüves focipályát készítettek a fürdővárosban. A nemzetközi szabványoknak megfelelő létesítményen villanyvilágítás teszi lehetővé az esti edzéseket, mérkőzéseket, a szurkolókat pedig ötszáz ülőhelyes lelátó várja.
A januári nagy havazás miatt elhalasztott pályaavatóra május 10-én került sor. Üdvözlőbeszédében Németh Sándor polgármester röviden ismertette az egykori Feigelstock-téglagyár területén és szomszédságában kialakított sporttelep történetét. Az új létesítmény nem csak a helyi felnőtt és utánpótlás csapatoknak biztosít - a havas időjárást leszámítva bármikor - edzésre és mérkőzésre lehetőséget, hanem a környékbelieknek, a vállalkozások dolgozóinak és a vendégeknek is. Hangsúlyozta, hogy korábban is már sok hazai élvonalbeli együttes tartott edzést a büki labdarúgópályán. Edzőtáborozott itt a spanyol Getafe, az orosz Sahtar Donyeck és a Rotó Volgográd is. A tél végén, a tavasz elején rendszeresen jönnek alapozni osztrák csapatok is. Így a beruházott saját erő idővel megtérül, a büki vendéglátók és kereskedők pedig profitálnak a sportturizmus révén idelátogatóktól.
Az egykor csak „szőke szikla"-ként emlegetett válogatott labdarúgó, Mészöly Kálmán, az MLSZ nagyköveteként avatta fel a létesítményt. Elmondta, hogy a mostani pályázati rendszerben jóval nagyobb támogatást tudnak nyújtani az új pályákhoz, mint korábban az „Ollé programban". Ezek a létesítmények fantasztikus körülményeket biztosítanak a gyermekek sportolásához, s remélhetőleg a magyar futball fejlődéséhez is hozzájárulnak.
A pályát Simon Réka evangélikus lelkész és Ferling György katolikus plébános áldotta meg. A szalag átvágását követően az utánpótlás csapatok foglalták el a létesítményt. Villámtornájuk után az öregfiúk is megérkeztek. A helyiek vendégei a sok ismert labdarúgót felvonultató Ferencváros és a Haladás voltak. Tornájukat a Haladás öregfiúk csapata nyerte az FTC előtt, de a büki csapat is jól helytállt.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]