2022. december 5. hétfő
[Répcevidék]

Drótszamárra, vasparipára fel!

Sági Ferenc
Egy kínai paraszt mondása („A kerékpár egy kis öszvér, amelyet az ember a füleinél fogva vezet, és haladását azzal biztosítja, hogy a lábával folyamatosan hasba rúgja”) alapján Kő András író,

újságíró nevezte el drótszamárnak a bicajt. Korábban mondták vasparipának, az ősidőkben nevezték: gyalog-sebes-futó gépelynek, utazó erőműnek, kengyelfutógépnek is. A jármű ma ismét reneszánszát éli.
Az idei, enyhe tél végétől egyre többet olvashatunk a kerékpározás népszerűsítésére irányuló tervekről. A szombathelyi vezetők és turisztikai szakemberek úgy gondolják, hogy a város „idegenforgalmának fontos kitörési pontját jelentheti a kerékpáros turizmus fejlesztése." Ennek megvalósítására - európai uniós források és az e téren is előttünk járó osztrákok tapasztalatainak felhasználásával - „Bringázz és bámulj!" címmel programot dolgoztak ki a város és környéke nevezetességeinek két keréken történő felkeresésére. A „Cycling AT-HU / Határtalan kerékpáros élmény" projekt keretében - Szombathely központtal - hat tematikus túraútvonalat állítottak össze. Mindegyikről hasznos információkkal, részletes térképekkel és a főbb látnivalók fotóival színes prospektusokat készíttettek. A legrövidebb (19 km) túra során a megyeszékhely nevezetességeit ismerhetjük meg. A többi útvonal 62 - 82 km. hosszúságú, s megyénk más-más részébe vezet el. A „Vándorolj a Vashegyen!" túra során a résztvevők átkerekeznek Ausztriába, illetve hosszabb szakaszon is az egykori „Vasfüggöny" nyomvonalán kiépített kerékpárúton haladhatnak. A Kőszeget is felkereső útvonal egy rövid szakaszon az országhatár mellett halad.
Térségünk néhány településén a leghosszabb útvonal halad keresztül. A többihez hasonlóan ez is az Iseum közeléből indul. A Kiskar utcán, a Perint parti sétányon, a Gagarin és Bartók Béla (kör)úton, majd a Csónakázó-tó és Olad mellett elhaladva, Kámonon és Herényen keresztül hagyja el a megyeszékhelyet. Gencsapáti, Gyöngyösfalu, Lukácsháza, Nemescsó, Kőszegpaty, Tömörd után, Csepregen és Bükön keresztül Bükfürdőre érkeznek a túrázók. A beiktatható pihenés és felüdülés után Acsádot és Meszlent érintve térnek vissza Kőszegpatyra, s onnan már az ismert útvonalon Szombathelyre. A túrázók útközben gyönyörködhetnek a csodálatos tájban. Bárhol meg lehet állni pihenni, megnézni a látnivalókat, megkóstolni a helyi finomságokat, mászni egyet a Holdfényligetben vagy a büki kalandparkban, csobbanni a büki gyógy- vagy a szombathelyi tófürdőben. A túra végig aszfaltozott úton haladhat, részben kerékpárúton. Amennyire lehet, a kisebb forgalmú közutak vannak előnybe részesítve. Reméljük, a következő években ezen a részen is nő a kerékpárutak száma, s ezzel egyre biztonságosabbá válik a túra. Az útvonal(ak)ról bővebb információ olvasható a prospektusokban és a www.cycling-at-hu.eu honlapon.
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) eddig is kerékpárosbarátként működött. A vasúttársaság a „Vonattal és kerékpárral a Nyugat-Dunántúlon" program keretében négy túraútvonalat dolgozott ki. Ezek a régió „legszebb vidékeit szelik keresztül, és vonattal könnyedén megközelíthetők, így nem jelent akadályt, ha a túrák kezdő és végpontja nem ugyanazon a helyszínen van, valamint a túraútvonalak tetszés szerint kombinálhatók." A Szombathely központúakhoz hasonlóan náluk is szerepel „Barangolás a Vasfüggöny mentén", „Tavak, gyógy- és élményfürdők felfedezése", „Kalandozás borok mentén" és újdonság a „Nemzeti parkok, világörökségek megismerése". Míg a Szombathelyhez kötődő útvonalak egy-két nap alatt kényelmesen teljesíthetők, a GYSEV öt-öt naposra javasolja túráit. Ugyanis ezeken jóval nagyobb távolságok kerülnek bejárásra a vonatozással kombinálva. Mindegyik legalább két megyét érint, s átnyúlik Ausztriába, kettő pedig Szlovéniába is. A vasútvonalak összekötik a Szigetközt és a Fertőmelléket az Őrséggel, Győr-Moson-Sopron megyét Vason keresztül Zala megyével. A javasolt kerékpározás naponta 25 - 58 km. között van.
Térségünk több-kevesebb települését három túraútvonal is érinti, de a vasútállomásos helységekből a negyedik is könnyen megközelíthető. A vasúttársaság kedvezményes kerékpárjegyet biztosít a Fertő tóhoz(, de a Balatonhoz és a Tisza-tóhoz is), valamint kedvezményes vasúti napijegyet Ausztriába már 2-5 fő részére, korlátlan számú utazásra és kerékpárszállításra. Bővebb információ a prospektusokban és a www.gyesev.hu honlapon olvasható.
A GYESEV példáját követve a MÁV is nyitott a kerékpáros turizmus felé. Szinte az egész országban, de a szomszédokhoz és Németországba is kedvező árán szállíthatók a bringák a vonatok jelentős részén április és október között. További információ a MÁV állomásokon és a www.mav-start.hu/kerekpar honlapon.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.