2023. szeptember 23. szombat
[Répcevidék]

Bringázz velünk!

Németh Lajosné
Bringázz velünk!
Nagygeresd Község Önkormányzata ezzel a felhívással várta az érdeklődőket szeptember 22-én az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap keretein belül szervezett rendezvényre.

A délelőtti gyülekezőt követően kerékpártúra vette kezdetét a szomszédos településre, amelyen minden korosztály képviseltette magát az ötévestől a hetvenévesig. A visszaérkező túrázókat különböző sportfelszerelések várták a faluház udvarán. Az Autómentes Napot támogató pályázaton elnyert összegből többek között kosárgyűrűt, focikapukat, kosárlabdákat, focilabdákat, rollereket, elektromos dartsot, íjászfelszerelést vásárolt az önkormányzat. A gyerekek és a felnőttek is boldogan vették birtokukba az új sporteszközöket. Közben az üstben rotyogott a gulyás, amit a játékban és a túra során megéhezett résztvevők jóízűen elfogyasztottak. A délután folyamán a gyerekek kerékpár- és rollerszlalomversenyen és dartsversenyen vehettek részt. A későbbi órákban került sor a KRESZ-totó és a közlekedéssel kapcsolatos jogi totó kitöltésére. A kicsiknek az egészséges életmóddal összefüggő rajzos feladatokat kellett megoldaniuk, és egy, a kerékpározást népszerűsítő rövidfilm is levetítésre került. Összességében egy mozgékony szabadidős napot tölthettek együtt a rendezvény résztvevői.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.