Mivel Csepregen hagyományosan jogos elvárás a helyi sportegyesület eredményes szereplése, ezért a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság megnyerése, az első osztályba való feljutás kiharcolása volt az egyesület ez évre kitűzött legfontosabb célja. Elvárásunknak megfelelően ezt a csapat magabiztosan teljesítette. Tavaly ősszel néhány tehetséges, saját nevelésű csepregi fiatallal kiegészülve, de lényegében évek óta együtt játszó, változatlan összetételű csapat kezdte meg a bajnokságot. Sorozatos győzelmeivel már a bajnokság elején a mezőny élére álltunk, és vezető pozíciónkat végig meg is tartottuk. Az osztályban a legtöbb gólt rúgtuk, a legkevesebbet kaptuk, miközben Pócza András személyében mi adtuk a csoport gólkirályát is. Az eredményesség szem előtt tartása mellett végig látványos támadó szellemű játékot játszottunk, ezzel is kiszolgálva lelkes szurkolóinkat.
Biztató a jövőre nézve, hogy felnőtt és korosztályos csapatainkban is zömmel csepregi, vagy a városhoz kötődő játékosok játszanak. Ideális a felnőtt keretünk átlag életkora, hiszen mindössze 24,9 év, valamint az utánpótláscsapatainkban is számos tehetséges és szorgalmas játékos található.
Jelenleg a malomkerti létesítményünk átalakítási-fejlesztési munkái zajlanak. A több évtizedes lemaradást próbáljuk nagyon rövid idő alatt itt is ledolgozni. Átalakítjuk a régi elavult épületrészt, és egy közel 150 m2-es új épülettel bővítünk, amiben helyet kap egy minden igényt kielégítő öltöző vizesblokkal, és a gépeink-járműveink is fedél alá kerülhetnek. A lelátót is átépítjük, világítás, hangosítás és 180 műanyag szék kerül a felújított tribünre, amely így multifunkcióssá válik, azaz alkalmas lesz kisebb nyári színházi, zenei program megrendezésére, de a szabadtéri városi programoknak is új lehetőséget kínál!
A 60 millió forintot meghaladó beruházást nem a város költségvetéséből, hanem teljes egészében több pályázati forrás elnyerésével előteremtett pénzből és némi önerőből finanszírozzuk, amelyekből kiemelkednek a TAO kereteken túl a Leader Vidékfejlesztési és Magyar Falu támogatási programok, aminek odaítélését ezúton is megköszönjük Ágh Péter képviselő úrnak!
A beruházással a város egy újabb korszerű és szép létesítménnyel gazdagodik, amit az ez évi csepregi búcsú alkalmával szeretnénk ünnepélyesen sportolóink és a nagyközönség részére átadni. Igy a Csepreg SE számára minden személyi és tárgyi feltétel adott lesz a megyei I. osztályban való jó szerepléshez.
Pócza Antal