2020. augusztus 10. hétfő
[Répcevidék]
Rövid hírek
ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS LÓCSONADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS LÓCSON

Lócs

Advent első vasárnapján szerte a világban gyertyát gyújtanak az emberek az elkészített adventi koszorún. Az első gyertya lángocskája megtöri a hétköznapok szürke rohanását, felébreszti bennünk a vágyakozást, hogy szélesre tárjuk szívünk ajtaját, hogy őszinte örömmel tudjuk várni Őt, a világ Világosságát. Egy kis falu közösségének életében is fontos, hogy az ünnepeket közösen megtartsák, együtt örvendezzenek. Lócson a falu főterén felállított adventi koszorúnál is összegyűltek a szentmise után a falu lakói, hogy közösen, a plébános úr köszöntő szavai után meggyújtsák az első adventi gyertyát. Majd forralt borral, teával és a háziasszonyokat dicsérő finom süteményekkel kínálták egymást. Csendesen beszélgetve emlékeztek régi karácsonyokra, gondoltak az előttünk álló 4 hetes szent várakozásra, Jézus születésének ünnepére készülve.

Keresztelő…..Keresztelő…..

Iklanberény

Az egyházközségünkhöz ismét egy új gyermek került. "Templomunkban" lett megkeresztelve Berényi Ferenc. Az ünnepi szentmisén a szülők, keresztszülők fogadalomtétele után Albert atya az oltárnál is bemutatta az új kis keresztényt, s a Jóisten oltalmát kérte a családra és valamennyi jelenlévőre. Reméljük, hogy több ilyen szép eseménynek lehetünk tanúi. Jó egészséget és örömet kívánunk a kis Ferencnek és családjának!

Ünnepi hétvégék

Iklanberény

Szeptemberben majdnem minden hétvégén volt valami ünnepi alkalom Iklanberényben. Szűz Mária születésnapján (szeptember 8.) az egyházközségünkhöz egy új gyermek került, ugyanis e szép napon lett a helyi "templomunkban" megkeresztelve Berényi Csanád. Az ünnepi szentmisében a szülők, keresztszülők fogadalomtétele után Albert atya az oltárnál is bemutatta az új kis keresztényt, s a Jóisten oltalmát kérte a családra és valamennyi jelenlévőre. Szertartás nagyon szívhez szóló volt, többen a könnyeikkel küszködtek. A falu búcsúja mellett nyugdíjastalákozót szervezett az Önkormányzat a település valamennyi nyugállományú lakójának, beleértve a külföldieket is.

ŐSZFORDULÓ

Tömörd

A tömördi buszforduló a tavasz óta nemcsak a faluba betérő járatok monoton megállóhelye, hanem aktív változásaival próbálja felhívni magára az utazók és a falu lakóinak a figyelmét. A nyuszi-tojás tavaszi életképet a vadító kerékpárok szelíd virágainak nyári képe követte. Most ügyes kezek az aranyló színekben beérő őszt varázsolták e sajátos színpadra. Ezen forgószínpad nagyon üzembiztos: mindig áll. De az utast a busz körülötte körbeviszi!!!

Bucsu Egyházasfaluban

Egyházasfalu

A templom felszentelésének 124. évfordulójára emlékezve tartották a hagyományos augusztusi bucsut Egyházasfaluban. A templom Ullein József tervei alapján készült, Réffy Endre Egyházasfalu egykori plébánosa idejében és 1888-ban került sor a felszentelésére. Augusztus utolsó hétvégéjén bucsu alkalmából bált is tartottak. Mindkét nap a West együttes gondoskodott a jó hangulatról

NEMESEK TALÁLKOZÓJA

Nemesládony

A nemesládonyi képviselő-testület tagjai az idei évben is részt vettek a „Nemesek” Találkozóján, melyet az ausztriai Nemesvölgyön(Edelstal) rendeztek meg július utolsó hétvégéjén. A 16 „Nemes” nevű – Szerbiából, Szlovákiából és Magyarországról érkezett - települések képviselőinek nagyvonalú vendéglátásban volt részük Burgenlandban. A vendéglátó település lakói színvonalas műsorokkal is szórakoztatták a testvér-településeket, valamint a vendégek közül is több csoport bemutatkozott. A jövő évi találkozót ismét egy határon túli, a szerbiai „Nemes” település rendezi meg.

JászberényJászberény

Iklanberény

Berényiek újra együtt XVI. alkalommal került megrendezésre a Berény nevû települések találkozója. Idén Jászberény volt a házigazda. A kulturális programok és a polgármesterek tanácskozója mellett megismerkedhettünk a város nevezetességeivel is. Jó volt egy év után ismét találkozni berényi ismerõsökkel, barátokkal. Folytatás jövõ nyáron Berényben...., hogy melyikben, az maradjon meglepetés.

Ifjúsági Nap 2012Ifjúsági Nap 2012

Tömörd

Ifjúsági nap volt Tömördön. A rendezvény fõ programja az erõsebbik nem számára a foci meccs volt. 5 csapat nevezett és játszott egymással. A júliusi számban megjelent 3 csapat fényképe, ez alkalommal a másik 2 csapatét is bemutatnánk. A gyõztes csoport ifj. Pusker Zoltán és csapata volt (kék mezesek)! Gratulálunk mindenkinek! Köszönjük a szép játékot, a gólokat és a hangulatos mérkõzéseket!

Falunap

Lócs

2012. augusztus 18-án, szombaton délután Falunapi rendezvény a lócsi Fõ téren. A szentmisével kezdõdõ rendezvényen lesz tekeverseny, fellépnek a Lócsi Csajok, a Sajtoskáli Asszonyok, a HÁNCS Néptánc-együttes, Savaria gyermek tánccsoport, Schimmer Attila és Berentei Péter. Az utcabálban a Mega együttes húzza a talpalávalót. Nagyon sok szeretettel várnak a lócsiak minden érdeklõdõt!

Felújítás a bõi hivatalbanFelújítás a bõi hivatalban

Felújítás a bõi hivatalban Augusztus 10-ig a bõi Körjegyzõség ügyfélfogadása az általános iskolában lesz elérhetõ. Mindennek az az oka, hogy megszépül a hivatal épülete. Korszerûsítik a világítást, felújítják a vizes blokkokat, kifestik az irodákat és új járólapot kap a folyosó is.

Megyei Vadásznap BükfürdõnMegyei Vadásznap Bükfürdõn

Bük

Az idei évben is Bükfürdõ adott helyet a megyei Vadásznapnak. Szép nyári idõben lehetett a programokat lebonyolítani. Az ünnepi köszöntõ után Hubertus mise következett, majd az ifjú vadászok tettek fogadalmat. Ezt követõen kitüntetéseket adtak át, majd a gyermekrajzok eredményhirdetése kapott helyet. Többek között, fõzõverseny, pálinkaverseny, borverseny, vadászkutya szépség verseny és íjász bemutató is volt. A Kiállító teremben szép vadászati trófeákat, festményeket tekinthettek meg a látogatók. A legszebb gyerekrajzokat is itt nézhették meg, amelynek a címe: ”Erdõn-mezõn nyitott szemmel napsütésben.” és amelyet a Vas Megyei Vadászhölgy Klub hirdetett meg. A versenyek értékelése után operett énekesek zárták a napot.

Csíksomlyói Pünkösdön jártunk…Csíksomlyói Pünkösdön jártunk…

Tömörd

Május 26-án Tömördrõl 2 csoport ünnepelte a Pünkösdi ünnepeket Székelyföldön. A tranzit kisbuszés a Csíksomlyó Expressz utasai (14 fõ) lelkiekben feltöltõdve, élményekben gazdagon térhettek haza szeretteikhez. A nyeregben, az ünnepi szentmise után, Csepreg város zarándokaival is találkozhattunk. Az érdeklõdõk a www.tomord.hu honlapon megtekinthetik a Székelyföldön készült fotókat és videókat!

Nemesládonyi hírek

Nemesládony

köszöntõ grill-partyt tartottak a nemesládonyi iskolások, óvodások, a faluhoz kötõdõ vendég gyerekek és szüleik a játszótéren. Grilleztek, szalonnát sütöttek, no és önfeledten kedvükre játszottak kicsik és nagyok. Nem kellett korán hazamenni sem, hiszem nem várta õket a lecke, a tanulás, kezdõdhetett a vidám nyári szórakozás. A Leader pályázatok keretében 5 millió forint támogatást nyert a nemesládonyi önkormányzat többfunkciós KÖZÖSSÉGI TÉR építésére. A helyszíne a játszótér és a faluház között lesz, helyet adva a településen megrendezésre kerülõ különféle rendezvényeknek. A munkálatokat már meg is kezdték. Az épület átadását a falunapon tervezik, várhatóan augusztusban

Nagygeresdiek az arató bemutatónNagygeresdiek az arató bemutatón

Nagygeresd

Nagygeresdiek az arató bemutatón 2012-ben is készülnek a nagygeresdi aratók a büki kézikaszás arató bemutatóra. A geresdiek szinte a kezdetektõl részt vesznek az eseményen – 2007 óta két bandával. Idén is két csapat érkezik a bemutatóra, mely az I. R é p c e m e n t i Etnofolk Forgatag keretein belül kerül megrendezésre. Tehát, július 14-én délután irány Bükfürdõ, ahol szeretettel várnak minden kedves nézõt, a nagygeresdi aratók is! Az érdeklõdõk a programokról, a következõ internetcímen tájékozódhatnak: http://www.visitbuk.hu/

A templom újraszentelése

Sajtoskál

A sajtoskáli Szent Péter és Pál római katolikus templom felújítás utáni újraszentelését, 2012. június 24-én, a templom búcsú napján, a délután 3 órakor kezdõdõ szentmise keretében ünnepelik. A szentmisét Dr. Pápai Lajos gyõri megyéspüspök celebrálja. Szeretettel várnak mindenkit!

„Te vagy nekem a legszebb tündérmese...”„Te vagy nekem a legszebb tündérmese...”

Sajtoskál

Május elsõ vasárnapja az édesanyák ünnepe. Ezen a délutánon a sajtoskálióvodás és iskolás gyerekek együtt köszöntötték a kultúrházban édesanyjaikat és nagymamáikat. A versesdalos- zenés összeállítás szívbõl szólt. Kicsi és nagy gyermek boldog örömmel, õszinte szeretettel mondta a verset, szólaltatta meg hangszerét, adta át a virágot a könnyekig meghatott édesanyáknak, nagymamáknak. Az önkormányzat képviselõtestülete nevében pedig Kovács György képviselõ méltatta az anyai szép hivatást, és kívánt jó egészséget, sok örömet az ünnepelteknek.

Elsõáldozás SajtoskálonElsõáldozás Sajtoskálon

Sajtoskál

Május elsõ vasárnapján fehér ruhába öltözött gyermekek megtisztult lélekkel várták, hogy Szabó Miklós plébános, a bûnbánat szentségének felvétele után, az Oltáriszentséget is kiszolgáltassa nekik, elsõ szentáldozásban részesüljenek. A gyermekek szülei, rokonai és a falu hívõ közössége együtt imádkozott, ünnepelt az elsõáldozókkal.

Takarítsunk együtt!

Répcevis

Répcevis község is csatlakozott a Tegyünk együtt a tisztaságért!, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyolcadik alkalommal meghirdetett hagyományos szemétgyûjtõ akciójához 2012. április 13-án (pénteken). Az önkormányzat felhívására eljöttek kicsik és nagyok, a 3 évestõl a 73 évesig, több mint 30 fõ. Az árkokból és az útszéli szemétbõl 20 zsák telt meg. Mindenkinek köszönjük a részvételt és bízunk abban, hogy jövõre sokkal kevesebb dolgunk lesz.

Nõgyógyászati szakrendelés

Csepreg

Június 12-tõl újraindul a várandós és nõgyógyászati szakrendelés Csepregen. Rendel: Dr. Farkas Péter Rendelés ideje: kedd, várandós tanácsadás: 15.30-16.30-ig, nõgyógyászati szakrendelés: 16.30-18.30-ig. Nõgyógyászatra elõjegyzés szükséges. Kérjük aki régi idõponttal rendelkezik, a 365-448-as telefonszámon kérjen újat!

Hõsök napjaHõsök napja

Simaság

Május utolsó vasárnapja, nem csak a gyerekeké. Ilyenkor emlékezünk meg a Hõsökrõl. „Nemzetünk hõsi halottainak kegyelemteljes tiszteletét megfelelõ módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni”- ezt írta 1917. évi VIII. törvény. Kötelezõvé tették a hõsi emlékmûvek állítását. 1924-ben egy újabb törvény a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hõsökrõl való emlékezést, május utolsó vasárnapját a Hõsök Emlékünnepévé nyilvánítva. Emlékezünk azokra, akik az I. és a II. világháborúban elestek. Tisztelegjünk együtt a háborúkban elesettek emléke elõtt.

Díjátadó

Sajtoskál

A Bük & Csepreg díjátadó gálán sajtoskáli díjaknak is örülhettünk. A Csepreg-Bük kistérségben az Év top vállalkozása 2011 díjat Haller Imre vállalkozó kapta. Az Év kiváló rendezvénye 2011 díjat a Sajtoskáli Sajtfesztivál és -vásár rendezvénynek ítélték oda.

Tompaládonyi hírekTompaládonyi hírek

Tompaládony

Virágvasárnap elõtti szombaton rendeztük Tompaládonyban a már hagyományossá vált tojásfa díszítést. Erre meghívtuk a falu gyermekeit a játszóházba, ahol kedvükre színezhettek, rajzolhattak. Majd feldíszítettük a fát, minden féle színes tojás került rá és a helyi asszonyok munkájából sok-sok szép kézi készítésû figura tette azt még díszesebbé. Ez idõ alatt megérkezett a nyuszi is, a kicsik és nagyok egyaránt örvendeztek a fûben talált tojásoknak és ajándékoknak. Mindenkinek az volt a véleménye: ezt a szép hagyományt a jövõben is folytatni kell.

Védjük meg egyetlen FöldünketVédjük meg egyetlen Földünket

Sajtoskál

A sajtoskáli önkormányzat képviselõtestülete az idei évben is csatlakozott az országos szemétgyûjtési akcióhoz, melyet a Föld Napjához kapcsolódva szerveztek. Gyerekek és felnõttek egyaránt jöttek, hogy megszabadítsák a szeméttõl a település utcáit, a falu környezetét. A faluban nagy örömünkre rendet találtunk, azonban a határban annál nagyobb szomorúság fogott el minket. Rengeteg, autóból kidobált hulladékkal szembesültünk. Ezen a napon összeszedtük a szemetet, de ki fogja ezt minden nap csinálni? Bizony el kellene gondolkodni az autósoknak is, amikor kihajítják a feleslegessé vált mûanyag palackokat, és egyéb hulladékot, hogy a Föld az õ életterük is, védeni és nem szennyezni kellene! Talán majd ezeket az akciókat látva nem kinevetik a szemétgyûjtõket, hanem csatlakoznak hozzájuk, vagy még jobb lenne, ha nem szemetelnének!

Zenés Keresztút

Egyházasfalu

Nagykedden Keresztényben, Nagyszerdán pedig az egyházasfalui római katolikus templomban tartottak zenés keresztúti ájtatosságot a keresztényi énekkar tagjai. A csodás hangzású eseményen szép számmal vettek részt mind a keresztényi, mind pedig az egyházasfalui hívek. A kórustagok gitáros kísérettel mondták el Jézus Krisztus keresztútjának történetét.

Szent György búcsú

Egyházasfalu

Április hónapot Szent György havának is szokták nevezni. A sárkányölõ lovag tiszteletére Egyházasfaluban minden évben búcsút tartanak. Idén, április 29-én került sor a templombúcsúra. A kétnapos búcsúi bálokon a talpalávalót a West zenekar szolgáltatta. Szombaton este 11 óráig elõ zenekarként a Bad Apples szórakoztatta a kilátogatókat. A nagyon jó hangulatról képek is készültek, melyek a http://west-egyuttes.freeweb.hu/ internetes oldalon megtekinthetõk.

Szemetet szedtekSzemetet szedtek

Egyházasfalu

A KPM szervezésében sokan gyûltek össze a szemétszedési akcióra. Mintegy 80-an tisztították a környezetet Egyházasfaluban, így az akció igazán sikeresnek mondható. Aktívan közremûködtek a helyi iskola és óvodai növendékei is, hogy megtisztuljon Egyházasfalu és környéke.

Húsvét Undon

Und

Húsvét vasárnap a hajnali 4 órakor kezdõdõ szentmise után lesz a hívek isten-keresõ körmenete. A körmenet a templomtól indul és a Világ Királynéja szobra elõtti ima után a temetõbe vonul, ahol a koszorúkból összerakott és meggyújtott tûz mellett imádkoznak istenhez szeretteikért. Az undi horvát egyesület húsvét vasárnap délután 3-kor tartja hagyományos húsvéti folklór fesztiválját az undi kultúrotthonban. A helyi egyesület szereplõi mellett fellép az ausztriai Staro Vino énekkar is. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a rendezõk.

Büki iskolai elõzetes

Bük

Április 16-20. Idegen nyelvi hét • Április 17- 19. Gasztro- napok a büki Vendéglátóipari Szakiskolában

Óvodai beíratás Bükön

Bük

A büki Csodaország Óvodában 2012. április 23-25-ig (hétfõtõl-szerdáig), beíratás lesz. Beíratni azokat a gyermekeket kell, akik 2012. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket és óvodába fognak járni. Beíratás helye: emeleti iroda. Ideje: reggel 8-órától, délután 15.30-ig. Beíratáshoz szükséges: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, TAJ kártya a szülõ személyazonosító igazolványa, lakcímkártyája.

Egyházasfalui nyugdíjasok RépceszemerénEgyházasfalui nyugdíjasok Répceszemerén

Egyházasfalu

Március 19-én Egyházasfalu nyugdíjasai meghívást kaptak a répceszemerei idõsektõl, hogy a helyi erdõben megtekinthessék a gyönyörû védett virágok, a tõzikék nyílását. Egyházasfalu idõsei mellett részt vettek még a fertõszentmiklósi, kisfaludi és kapuvári nyugdíjasok is. A helyiek nagyon vendégszeretõnek bizonyultak, mivel az erdõjárás után minden csoportot megvendégeltek. A nyugdíjasok elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat és csodálatos élményekkel tértek haza.

Anyák napja

Nagygeresd

A hagyományos Anyák-napi ünnepségre május 6-án, délután kerül sor a Faluház nagytermében. A rendezvényen Németh Lajos polgármester úr köszöntõ szavai után, a nagygeresdi óvodások, valamint az általános iskolás gyerekek mûsorát tekintheti majd meg a közönség.

Színházlátogatás

Nagygeresd

Április 22-re az önkormányzat ismét színházlátogatást szervez. Ezúttal a soproni Petõfi Színház Cigányprímás címû elõadását tekinthetik meg az érdeklõdõk.