2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

India Nap Bükfürdőn

(X)
India Nap Bükfürdőn
Az Indiai Köztársaság magyarországi nagykövete, Őexc. Gauri Shankar Gupta Úr, második alkalommal látogat hazánk egyik gyógyfürdőjébe, ezúttal a Bükfürdő Gyógy- és Élménycenrumba.

Ennek kapcsán a fürdő 2013. május 1-jére India Napot szervez, amelynek díszvendége a Nagykövet Úr. Ennek keretében Őexc. tájékoztatást kap a fürdő szolgáltatásairól, valamint az esetleges befektetési lehetőségekről. A Nagykövet Úr a tiszteletére adott fogadást követő rendezvényen a meghívott vendégek számára új könyvét is bemutatja, amely "Az élet rejtélyeinek feltárása" címmel jelent meg 2012-ben, mind magyar, mind angol nyelven. Az író számos rejtelmet tár fel előttünk művében: a világegyetem eredetét és működését, az élet és a tudatosság fejlődését, a természet és az emberiség kapcsolatát, az emberi élet természetét és célját, a boldogsághoz vezető utat, s mindezt úgy, hogy számításba veszi az ősi védikus és görög bölcsességeket és a modern tudomány felfedezéseit.
A könyvbemutató után a vendégek Dr. Szalkai Iván Úr előadását hallgathatják meg az indiai kultúráról.
A Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum ezen a napon az indiai kultúrával kapcsolatosan számos különleges programot kínál. A Gyógy- és strandfürdő területén kerül sor a kulturális program hivatalos megnyitójára, egyúttal a barátságot jelképező láng meggyújtására is. A fürdővendégek indiai táncbemutatót, valamint jóga bemutatót tekinthetnek meg, sőt egy közös jógázáson is részt vehetnek.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.