2023. szeptember 23. szombat
[Répcevidék]

Minden jó, ha jó a vége?

Sági Ferenc
Minden jó, ha jó a vége?
Az önkormányzatok idei nehéz anyagi helyzetéről gyakran olvashattak a sajtóban. Lapunkban is többször foglalkoztunk a csepregi szűkös költségvetéssel.

A közös önkormányzati hivatal vezetői és dolgozói mindent elkövettek, hogy újabb forrásokhoz jussanak. Ugyanis az idei évtől a város költségvetését nem lehet hiánnyal tervezni. Viszont a tapasztalatok alapján látszódott, hogy a minimális saját bevétel és a feladat alapú támogatás nem lesz elég a szinten tartásra. Segítséget kérő levelek mentek a különböző minisztériumokba és a miniszterelnöki hivatalba. Benyújtásra került a pályázat „A helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló 2013. évi kiegészítő támogatás"-ra. Bizonyára lobbizott országgyűlési képviselőnk, s a csepregi gyökerekkel rendelkező, legfiatalabb vasi képviselő is.
Nem volt hiábavaló a sok munka. December elején kiderült, hogy sikeres a korábbi önhikit felváltó pályázat, 39 millió Ft. érkezett a kasszába. Pár nap múlva a Belügyminisztérium szerkezetátalakítási tartalékából kapott több mint 5 milliót a település. A karácsony előtti szombaton pedig a kisvárosért is lobbizó Ágh Péter képviselő hozta a jó hírt, mely közben a Magyar Közlönyben is napvilágot látott: a kormány az egyes (összesen 63 település) önkormányzata feladatainak támogatására felosztott keretből 50 millió forintot juttatott településünknek.
Király Árpád polgármester és Vlasich Krisztián, a pénzügyi bizottság elnöke örömmel fogadta a nem várt „karácsonyi ajándékot". Elmondták, hogy lesz helye ennek a pénznek is. Megfelelő alapot biztosít a jövő évi munka elindításához és megvalósításához. Lehetővé teszi az ivóvíz minőségének javítására és a játszótér kialakítására már megnyert, s az intézmények által kidolgozott és már folyamatban levő egyéb pályázatok előfinanszírozását. Megvalósulhat a város rendezési tervének elhalasztott módosítása, s egyéb, nem kötelező feladatok is megvalósulhatnak belőle. Megköszönték a segítséget, s egyúttal kérték is képviselő urat, hogy a jövőben is lobbizzon településünk érdekében.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Minden jó, ha jó a vége?
Minden jó, ha jó a vége?
Minden jó, ha jó a vége?
Minden jó, ha jó a vége?
Minden jó, ha jó a vége?