2021. szeptember 23. csütörtök
[Répcevidék]

Családi nap az óvodában

N. P. Kati
Családi nap az óvodában

Egy júniusi péntek délutánon, az árnyas fák alatt valami készülődni látszott a zsirai óvodában. Családi nappal zárult az idei oktatási év, s erre várták színes programokkal, a gyerekeket és szüleiket az óvoda dolgozói.
Mészáros Renáta óvodavezető köszöntötte a vendégeket, majd az ovisok vidám dallal, körtánccal tarkított műsorukkal szórakoztatták a nézőket. A programmal egybekötve került hivatalos átadásra a tavalyi év folyamán, a Magyar Falu program keretében megújított óvoda udvar. A pályázaton elnyert 5 millió forint támogatásból az udvaron új játékok, eszközök kerültek felállításra, ezzel is színesítve, vonzóvá téve az amúgy is kellemes udvart, s remélhetőleg örömet szerezve ezzel a kicsiknek.
Nagy Ferdinánd polgármester szintén köszöntötte a vendégeket, megköszönte a támogatást és megjegyezte, hogy jó itt gyereknek lenni. Ez után átadta a szót Barcza Attila országgyűlési képviselőnek, aki ünnepélyesen is átadta az elkészült udvart.
Kicsit késbőbb bábszínház szórakoztatta a gyerekeket, majd megérkeztek Répcevis Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületének képviselői a tűzoltó autójukkal. Betekintést adtak a tűzoltók életébe, majd a kicsik birtokba vehették a tűzoltóautót és kipróbálhatták a fecskendő használatát is. Sajnos vizet nem csak a tömlőkből kaptunk, megérkezett az égi áldás is, mely a szabadtéri programot le is zárta. Ennek ellenére egy kellemes nyári délutánt tölthettek el a vendégek a megújult óvoda udvarán. Köszönjük a támogatást!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Családi nap az óvodában
Családi nap az óvodában
Családi nap az óvodában