2023. június 2. péntek
[Répcevidék]

Változások az ellátásban

Változások az ellátásban
Az Országgyűlés a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosításával 2015. március 1-től jelentősen átalakította a szociális ellátások rendszerét.

A változásokról Dr. Balogh László Csepreg város aljegyzője adott felvilágosítást.

Az eddig jegyzői hatáskörbe tartozó ellátások közül a foglakoztatást helyettesítő támogatás járási hatáskörbe kerül, míg a rendszeres szociális segély a jelenlegi formájában megszűnik. Utóbbi helyett az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás kérhető járási hatáskörben.

Az új ellátási rendszer a szociális jellegű támogatásokat elsősorban állami hatáskörbe helyezte, míg a települési önkormányzatok csak kiegészítő jelleggel - anyagi erőforrásaikhoz mérten nyújthatnak támogatást. Fontos leszögezni, hogy az így kialakult rendszerben az eddigi támogatott személyek nem, vagy csak részben esnek el a korábbi juttatásaiktól, hiszen azok továbbra is, az állam által megállapított és folyósított formában rendelkezésre állnak.

Az új ellátási rendszerhez igazodva Csepreg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete új rendeletet alkotott a szociális ellátásokról, melynek keretében települési lakásfenntartási támogatást, rendkívüli települési támogatást igényelhetnek az arra rászorulók.

- A Város vezetése kiemelt figyelmet kíván fordítani a rászorulók, elsősorban az időskorú lakosság részére. Ennek érdekében külön összeget különítettünk el a költségvetésben részükre, melynek kimerüléséig a Városgazdálkodás munkatársai elvégzik a szükséges munkálatokat, segítséget nyújtanak pl. a gyepgondozásban. - erősítette meg lapunknak a Város támogatási szándékát Vlasich Krisztián polgármester.
- A Város vezetője több megkeresést is kapott olyan időskorú lakóktól, akik anyagilag szívesen finanszírozzák a kertjükben és a házuk előtt történő fűnyírás benzin költségét. Ők maguk már nem tudják ellátni a feladatokat, mi pedig ezeknek a felkéréseknek is szívesen eleget teszünk. - nyilatkozta Horváth Zoltán a Városgazdálkodás vezetője.

A változásokról a Kőszegi Járási Hivatallal együttműködve Csepreg Város Önkormányzata beszámolt a Város honlapján is, ahol a lakosság részletes információkat találhat a közelmúlt változásairól, de természetesen, ügyfélfogadási időben, személyesen is rendelkezésre állnak az ügyintézők a felmerülő kérdések megválaszolása érdekében.

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.