A közfoglalkoztatás mellett minden egyébként minden egyéb pályázati lehetőséget is megragad a Város annak érdekében, hogy a Városgazdálkodás kiegészített létszámmal tudjon dolgozni.
Fontos kiemelni, hogy a kötelezően ellátandó feladatok, tehát a zöldterület gondozás és a város tisztántartása mellett olyan feladatokat is ellátnak a Városgazdálkodás szakemberei, melyekhez más esetben külsős megbízásra lenne szükség. A megerősített létszám azonban lehetőséget teremt a szakmai munkák elvégzésre, így költséghatékonyabb működést érnek el, ráadásul a megtakarított összegeket egyéb felújításokra lehet majd fordítani.
Csepreg Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Útőr programra, melynek köszönhetően 2016. március 16. és november 30.-a között öt személy foglalkoztatására nyílt lehetőség a programnak köszönhetően. A közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 75/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján 5.388.959 Ft összegből a személyek foglalkoztatása mellett több mint 1,5 millió forint összegben a feladathoz szükséges eszközöket is biztosította a pályázatból a Magyar Kormány, így a Városgazdálkodás eszközparkja újabb, hatékony gépekkel és eszközökkel bővülhetett.
Egy utánfutóval felszerelt teherhordó kerékpárral, egy láncfűrésszel, egy fúrógéppel, két motoros fűkaszával és további útkarbantartáshoz szükséges munkaeszközzel bővült a Városgazdálkodás eszközállománya.
„Ezúton szeretném megköszönni a szakmai együttműködést Harangozó Bertalan kormánymegbízott úrnak, hiszen a program indulása előtt sikerült egyeztetnünk a Város eszközigényét, így ezentúl hatékonyabban tudjuk ellátni majd mindennapi feladatainkat. Nagy segítséget nyújtanak a program megvalósítása során elnyert munkaeszközök, melyeket a dolgozók is nagy örömmel fogadtak." - nyilatkozta lapunknak Vlasich Krisztián Csepreg Város Polgármestere.