2023. június 8. csütörtök
[Répcevidék]

Új útburkolatot kap a Csokonai utca

yde
Új útburkolatot kap a Csokonai utca
Július elejével megkezdődtek az útfelújítási munkálatok abban a csepregi utcában, melynek lakói évek óta rengeteg megkereséssel fordultak a korábbi városvezetés felé.

Vlasich Krisztián Csepreg Város Polgármestere megválasztását követően egyik fő célkitűzésének és feladatának tekintette a Város kritikus útjainak felújítását, s ezzel előre tervezett a Város költségvetésének összeállításakor is.
A 2015. évi költségvetésben több mint 20 millió forintot különítetett el erre a célra, melyet aztán a sikeres egyeztetéseket követően a Belügyminisztérium által kiírt pályázaton elnyert további 18 millió forint egészített ki.
A korábbi városvezetés még évekkel ezelőtt megbízott egy tervezőt a Csokonai utca felújításának megtervezésével, azonban akkor közel 100 millió forintosra kalkulálták a költségeket, melyet aztán meg sem próbáltak előteremteni.
A Város jelenlegi polgármestere kereste a lehetséges alternatívákat, melyek közül végül sikerült egy elérhetőt és megvalósíthatót jó megoldást megtalálni. A döntést és a közbeszerzést követően ígéretének híven, július elején meg is indulhattak a munkálatok.
A felújítás a csapadékvíz elvezető árokrendszer tisztításával és a folyásfenék profilozásával kezdődött, ezt követően került sor a lejtésviszonyok beállítására. A munkálatok jelenleg is zajlanak, de a tervek szerint egy sor burkolólapot is kapnak majd az árkok a későbbi tisztántartás és karbantartás megkönnyítése végett. Kicserélésre kerülnek a nem megfelelően kialakított kocsibejárók alatti átereszek is.
A felújításnak köszönhetően a Csokonai utca teljes útfelülete megújul, az egész pályaszerkezetet stabilizálják, az aknafedeleket szintbe hozzák, majd pedig új aszfaltréteggel borítják be az utcát.
A munkafolyamatokról az érintett lakosság irányába folyamatos a tájékoztatás, hiszen az egyes folyamatoknál, korlátozásra, útlezárásra is számítani kell majd. A kivitelező úgy szervezi majd a munkálatokat, hogy azok ne okozzanak a lakóknak felesleges esetleg több napos fennakadásokat.
„Minden lehetőséget megragadunk annak érdekében, hogy minél több utca felújítására sor kerülhessen. A korábbi ciklusokban ugyan ez a terület is el volt hanyagolva, most viszont hamarosan elkészül a Csokonai utca. A Szombathelyi utca felújítására a Belügyminisztériumhoz pályázatot nyújtottunk be, s a Fehér utca felmérése pedig folyamatban van. A Taksony utca, Taksony köz, Zrínyi, Alkotmány és Bognár Ignác utca végének csapadékvíz elevezetésére, pedig egy átfogó pályázatot nyújtottunk be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, hiszen a csapadékvíz elvezetés rendbetétele szükséges és elengedhetetlen feltétele a későbbi új utcák kialakításának is. Az utak mellett a járdák állapota is sok kívánnivalót hagy maga után. Ezen a területen a Városgazdálkodás saját kivitelezésben, önerőből igyekszik eredményeket felmutatni. Az Ady utca teljes felújítását követően a lehető legtöbb, kritikus állapotú járda állapotán igyekszünk javítani. Terveink szerint saját erőből és saját kivitelezésben utcáról-utcára haladunk előre."- nyilatkozta Vlasich Krisztián Csepreg Város Polgármestere.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.