Csepreg város képviselő-testülete a 2020. július 15. napján tartott testületi ülésén - 4 igen szavazattal, 2 tartózkodással - Horváth Gábor önkormányzati képviselőt választotta meg az alpolgármesteri pozícióra.
Az új alpolgármester eskütétele, esküokmányának aláírását követően bejelentette, hogy tiszteletdíjából minden hónapban egy bizonyos összeget valamely egyesület, civil szervezet részére fog felajánlani.
Új alpolgármester választására azért volt szükség, mert a pozíciót korábban betöltő dr. Dénes József és Horváth Zoltán polgármester között megromlott a viszony - a polgármester sérelmezte többek között dr. Dénes József a hivatal munkatársaival szemben tanúsított magatartását, hatáskörtúllépéseit -, amelyre tekintettel 2020. július 08. napján rendkívüli testületi ülésen - 4 igen szavazattal, 1 tartózkodással - visszahívta a képviselő-testület az akkori alpolgármestert.
A fentiekről mindkét fél több online megjelentetett közleményben fejtette ki saját álláspontját. Dr. Dénes József facebook kommentben úgy fogalmazott: „Egyáltalán nem vagyok sértett." melyet sajátos módon kívánt igazolni a fenti 15-ei testületi ülésen is, ahol többször rendre kellett utasítani, szavazólapot tépett szét és jelezte, hogy önmagát még mindig alpolgármesternek tekinti.
Horváth Zoltán polgármester örömmel gratulált az újonnan megválasztott alpolgármesternek és jó munkát kívánt az előtte álló feladatokhoz.