Két kisgyermekét egyedül nevelő asszonyon, sikerült a Nemzeti Eszközkezelő közbenjárásával segíteni, egy másik család lakását egy külföldi pénzintézettől a város vásárolta vissza, megmentve őket a kilakoltatástól, de volt olyan család is, akiket kilakoltattak, s nekik az önkormányzat városgazdálkodása alakított ki emberi körülményeket, ahhoz hogy a fogyatékkal élő gyermekükkel együtt legyen hol ezután is lakniuk.
Sajnos az előző ciklusok alatt a szociális bérlakások állapota jelentősen leromlott, mivel nem kerültek visszaforgatásra a bérleti díjakból befolyt összegek az állagmegóvásra. A jelenlegi városvezetés egy átfogó szociális lakás felújítási programba kezdett, melynek első lépéseként a 2015-ös esztendőben az összes városi tulajdonú lakás, ereszcsatornáját kicserélték. Most azonban a szociális lakások energetikai felújításába és komfortfokozatuk növelésével folytatódik a lakás felújítási program, hisz számos lakás nem éri el az elvárt 21. századi színvonalat. Több lakásban ugyanis nincs WC, nincs fürdőszoba, beázik a tető, rossz állapotúak az ablakok, sok helyen omlik a vakolat. Ahol hiányoznak a feltételek, ott mindennapi nehézséget okoz még a mindennapi tisztálkodás is. Ezzel a programmal kíván változást elérni a jelenlegi városvezetés.
Hamarosan a Széchenyi tér 26. a Cigli házban egy teljesen felújított lakás kerül átadásra a bérlőknek, hisz az utolsó simítások zajlanak jelenleg, melyet maguk a leendő használók is nemrégen személyesen tekintettek meg.
Korábban élhetetlen körülmények uralkodtak a lakás átvételekor, melyet az előző bérlő hagyott maga után. Mindenhol szemét, ürülék, omladozó vakolat, sárga falak és darabokban lévő bútorok. A több napos rendrakást követően, a Városgazdálkodás munkatársai leverték a vakolatot, felszedték a korhadt padlót, leverték a helyenként még fent lévő csempét, majd elkezdték átalakítani a lakást. Először szintbe kellett hozni a nappali aljzat betonzatát, majd újra kellett húzni a falakat, hogy a tisztasági festést is el lehessen végezni.
A korábbi bérlő tartozásai miatt kikötette a szolgáltató az áramot, így az új mérőóra felhelyezésével párhuzamosan a lakásban újrahúzatta az Önkormányzat a már elavult vezetékrendszert és új kapcsolókat is felszereltek.
Korábban nem volt lehetőség a tisztálkodásra, így egy tároló helyiségből alakítottak ki a Városgazdálkodás szakemberei egy új fürdőszobát, melyben elsőként járólapozni és csempézni kellett, majd a zuhanyzó és WC is kialakításra került. Új konyharész, is készült, mely már megfelel a mai kor elvárásainak.
Elsőként ebben a szociális lakásban kezdtük meg a belső felújításokat és vizesblokkok kialakítását, de lakásról-lakásra fogunk haladni, hisz nagy adóssága van a városnak a szociális lakásokban élők irányába - nyilatkozta lapunknak Vlasich Krisztián polgármester.