2021. május 13. csütörtök

Szépkorú köszöntések Csepregen

Dr. Tarsoly Ádám
Szépkorú köszöntések Csepregen

Horváth Zoltán, Csepreg város polgármestere az elmúlt 2 hónapban 3 szépkorú lakos születésnapjára is hivatalos volt, akik mind egy újabb kerek számmal ellátott tortán fújhatták el a gyertyát.

Elsőként Kolnhofer Jánosné Kati néni születésnapját ünnepelhette a Területi Gondozási Központ, aki február 20-án lett kereken 100 éves. A szűk körű rendezvényen - amit a járványügyi körülmények még megengedtek - versmondással, beszédekkel és ajándékokkal köszöntötték a boldog ünnepeltet.
Ezt követően Prukner Lászlóné vehette át a díszoklevelet, aki február 24. napján töltötte be a 90-et. Mint megtudtuk, Mariska néni jó egészségnek örvend, nosztalgiával gondol gyerekkori emlékeire, amelyekből néhányat a köszöntés alkalmával meg is osztott velünk.
Márciusban Horváth Antalné Teri néninél vendégeskedhettünk, aki 26-án töltötte szintén a 90-et. Elmesélte, hogy szereti aktívan tölteni napjait, sétál, díszpárnákat és táskákat varr, amelyekből ajándékot is kaptunk tőle.

Polgármester úr mind hármuknak jó egészséget kívánt és kifejezte reményét aziránt, hogy még sok ilyen alkalommal köszönthesse őket.

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Szépkorú köszöntések Csepregen
Szépkorú köszöntések Csepregen
Szépkorú köszöntések Csepregen