Csepreg Város Önkormányzata és a Vasivíz Zrt. közösen fejleszti és korszerűsíti a városi úthálózatok alatti szennyvízbekötéseket, ezzel megalapozva a hosszú ideje elhanyagolt utcák aszfaltozását is.
A sajtótájékoztatón Vlasich Krisztián polgármestere ismertette: hetven százalékos támogatásban részesültek a Magyar Kormány által, az 58 millió forinthoz pedig mintegy 24 milliót Csepreg Város Önkormányzata biztosít. Köszönetét fejezte ki Ágh Péter országgyűlési képviselőnek, a minisztériumi munkatársaknak és minden szakmai megvalósítónak. A felújítási programban érintik a dr. Szemes Zoltán, a Bognár Ignác, a Deák Ferenc, a Mátyás, a Szabadság, a Petőfi, a Visi, a Jankovics Gyula utcákat, a Széchenyi teret, valamint a Rákóczi és a Kőszegi utcákat is - zárta szavait a városvezető.
Dr. Kohuth Viktor, a Vasivíz Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, magas színvonalú pályázatot tudtak összeállítani az önkormányzat és a cég szakmai kollégáival, azonban köszönetét adta át a megye három országgyűlési képviselőjének is, hiszen Vas megye országosan egyedülálló nagyságrendben ért el eredményeket a pályázaton. A Petőfi és a Damjanich utca kereszteződésében megtartott sajtóeseményen Ágh Péter kiemelte, ezzel az elnyert pályázattal egy újabb régi problémát sikerül orvosolni, így még otthonosabb lesz a város.
A 2016-ban megválasztott képviselő-testületi szövetség lépésről lépésre dolgozik tovább a város fejlődése érdekében, így a számos elnyert pályázati támogatás mellett folyamatos az út- és járdafelújítási programok is, hiszen idén az Árpád utca mellett a Bognár Ignác utca vége is új aszfaltburkolatot kapott. A városvezetés szándéka, hogy az utak alatti rekonstrukciókat mindenhol elvégezzék, így újabb utcákat láthatnak majd el új aszfaltburkolattal.