2023. november 30. csütörtök
[Répcevidék]

Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött

yde
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Központi szerepe van Bő településnek a térségben – emelte ki Hajós Attila, Bő polgármestere. Stabilnak látszik a 2016-os év költségvetése, kibővült az óvoda, és idén is jut pénz helyi, települési segélyezésre, jubilál az énekkar – sorolta a polgármester az esztendőről.

- Körülbelül 680 lakosunk van, mint minden kistelepülés, öregszik Bő, vagyis a gyermeklétszám nem nő jelentősen, szerencsés volt azért a tavalyi év, hiszen viszonylag kevés volt a halálozás - mondta a demográfiai mutatókról a település első embere. A 2016-os év biztató: vannak várandós kismamák, több születést is elkönyvelhetnek majd idén.
A demográfia másik fontos mutatója, hogy mindig vannak betelepülők.
- Van egyfajta fiatal hullám - így fogalmazott Hajós Attila. Vannak, akik Sárvárról költöznek Bőbe, és vannak olyan helyi fiatalok, akik nem máshol, hanem szülőfalujukban alapítanak családot.
- Ha az önkormányzat feladatait nézzük, akkor a legfontosabb a működés stabilitása - emelte ki a polgármester. Persze törvényi előírások vannak a kötelező feladatokra - ezeket igyekszik maradéktalanul teljesíteni a település vezetése. Három pontban sorolta a legfontosabbakat Hajós Attila: - Azt mondhatom, a település üzemeltetése, az intézmények fenntartása és a pénzügyi stabilitás megőrzése a legfontosabb idén is. Kiemelte, hogy nem csak a háttérmunka a fontos, kell legyen „látszata" is a munkának.
- A lakosságnak fontos, hogy szülessen mindig valami szép, valami új. Nagyon jó lenne, ha a legfontosabbak a látványos beruházások lennének - tekintett előre a polgármester. Pozitív mérleggel zárult a 2015-ös év és a 2016-os évi költségvetés is stabilnak látszik - vont mérleget.
A működéssel kapcsolatban az intézményrendszer sarkalatos pont - mondta. Kiemelte, hogy Bőnek, bár viszonylag kicsi település, de központi helye van a térségben. Az önkormányzati hivatal tíz település hivatala. Ez nem egyszerű feladat, de megvan az előnye is. - A központi költségvetés ad annyi finanszírozást, hogy a hivatalhoz nem kell hozzájárulni - összegezte.
Fontos intézmény az óvoda, ami két csoporttal működik. Az ötvenfős ovi kibővült: a hegyfalui Nefelejcs óvoda a bői intézmény telephelye lett, 13-14 gyerekkel. Az iskolába Bőből és másik 6-7 településről járnak gyerekek. Hajós Attila emlékeztetett: 2013-tól az állam, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át, a sárvári tankerülethez tartozik, ahogy a polgármester fogalmazott: „minden előnyével, szépségével és nyűgével együtt".
A működés, működtetés mellett a fejlesztésekről is szólt a polgármester.
- Tavaly a legnagyobb beruházás az óvoda épületének energetikai fejlesztése volt, mintegy 25 millió forintból - mondta. Ezen felül, saját erőből letérkövezték a temető útját és készült egy urnafal. A Széchenyi utcai volt postaépület homlokzatát felújították és voltak ennél kisebb mértékű felújítások is, például parkolók kialakítása, valamint térfigyelő kamerákat szereltek fel az IKSZT-hez - a biztonság érdekében.
A szociális támogatás rendszerért is hangsúlyozta Bő első embere. Tavaly, több mint 2 millió forint jutott erre. - A beiskolázási segélytől a települési segélyen keresztül a nyugdíjas találkozóhoz való hozzájárulásig költöttünk. Támogattuk a középiskolásokat az Arany János Tehetséggondozó programon keresztül, a felsőoktatásban tanulókat a Bursa Hungarica pályázaton keresztül. Hajós Attila kiemelte, hogy a segélyezéseket, támogatási programokat szeretnék folytatni.
- Vannak hiányosságok - így fogalmazott Hajós Attila a civil kezdeményezésekről, erőkről.
- Az év egyik kudarca a több mint 110 éves tűzoltó egyesület felszámolása volt. Gyakorlatilag bizonyos civil szervezeti feltételeknek nem tudtak megfelelni, ezért szüntette meg az ügyészség - összegezte a településvezető. Kiemelte a sportkört, valamint a kulturális és ifjúsági egyesület működését. Az énekkar 15 éves lesz már idén, kisebb-nagyobb megszakításokkal sikerrel működik. És az egyházközségnek is van egy civil szerveződése.
- Az aktivitás jellemzően hektikus, vannak évek, amikor kevésbé aktívak a civilek. Kiemelt két olyan szerveződést, amely székhelyileg Bő településhez tartozik, de nem szigorúan helyi. Az egyik az általános iskola alapítványa, a másik a Vas Megyei Lisztérzékenyek Érdekvédelmi Egyesülete.
- Jó lenne egy polgárőr egyesület, volt hagyománya, de megszűnt. Szóba került már többször egy kívül faluszépítő, falumegújító egyesület, de még nem lett szervezet az ötletből. Hajós Attila szerint, amíg vannak aktív helyiek, nem biztos, hogy kell az egyesületi, szervezeti forma.
- Sokan sokat tesznek magánemberként a településért, addig nincs baj.
A pályázati lehetőségekről paradox, de hátrány, hogy nem hátrányos helyzetű térség Bő és környéke - hiszen bőven vannak kimondottan hátrányos településeknek kiírt pályázatok, azokkal nyilván nem tud élni a község. A többi lehetőséget persze figyelik és igyekeznek élni is azokkal - 2016-ban is.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött
Pozitív mérleg után, úgy tűnik, stabil év kezdődött