2023. június 4. vasárnap
[Répcevidék]

Patak-tervek Répcevisen

yde
Patak-tervek Répcevisen
Energiatakarékossá tennék az ovit, záportározót terveznének és burkolnák a Pákác patakot, és költenének járdafelújításra is – tervek Répcevisen 2016 őszén. Hollósi Péter polgármester számolt be az aktualitásokról.

A kilencvenes években épült óvoda energetikai megújítását, valamint a Pákác patak mederburkolását emelte ki Hollósi Péter polgármester a répcevisi tervek közül. Emlékeztetett a 2010-ben történt villámárvízre: - Két házból kellett kiköltöztetni az ott élőket, több ház is megrongálódott, akkor vis maior forrást kapott a falu - mondta a Pákác patak pusztításáról. Azonnal kiburkolták egy szakaszon a patakot, de nem végig, nem az egész falu területén. Ezt a munkát tervezik befejezni: 22 millió forintos pályázati forrást remél hozzá az önkormányzat. A pénzből egy záportározóval is számolnak: - Nem megépíteni tudnánk, hanem egyelőre megtervezni - mondta el a polgármester. Ugyancsak a patak kapcsán említette, hogy az eddig elkészült fejlesztésekkel jár azok fenntartása is, ami pedig nem mindig egyszerű. - Nincs közmunkásunk, ez persze öröm, de plusz költség az önkormányzatnak - fejtette ki. A Pákác patakot társadalmi munkában is iszapmentesítették, de kell a folyamatos forrás a rendben tartásra. Hollósi Péter elmondta, hogy a kistelepülések gazdálkodását jelentősen befolyásolja az állami támogatás, hiszen minimális a mozgásterük - nincs ez másként a 350 lelket számláló Répcevisen sem 2016-ban. - A helyi adók lehetősége meg, mi is gondolkodtunk ezen, de a faluban több mint nyolcvan a hatvan év feletti, vagyis már nem aktív lakos - sorolta. Kevés a lehetőség arra, hogy adóterheket hárítsanak a helyiekre. Azt is hozzátette a polgármester, hogy nincs már értékesíthető vagyona az önkormányzatnak - ilyen jellegű forrással nem tudnak számolni önerőként. Persze azért mernek tervezni - akár gépbeszerzést is. - A helyi utak karbantartására gépekre lenne szükség, itt konzorciumban lenne célszerű pályázni, hiszen a sokmilliós gépeket nem tudnák kihasználni, és munkavállaló is kellene, aki működteti azokat - indokolta a polgármester. Répcevisen a gazdálkodási nehézségek ellenére nem volt adóssága az önkormányzatnak - ezt pedig kompenzálja az állam, miután elengedte az önkormányzati adósságállományokat. Répcevis is a kedvezményezettek között van. - Mintegy 6,5 millió forintot már elköltöttünk, a Kossuth és a Petőfi utcák aszfaltozásán látszik az eredmény, valamint a Fő utcán, ahol az árkot tettük rendbe, átereszeket építettünk - számolt be. Most a Szent János utca egy 2,5 kilométeres szakaszát aszfaltoznák és a csaknem negyvenéves járda egy szakaszát újjáépítenék, az óvodától visszafelé, a falu közepétől, ahol a legforgalmasabb. Ez a terv jövőre valósulhat meg, ha sikeres lesz az erre irányuló pályázat.

Ha nem az önkormányzati feladatellátást vesszük, hanem a mindennapokat, akkor Hollósi Péter azt mondta: - Csendes, tiszta település és jó kis közösség, ezt tudjuk kínálni annak, aki letelepedne. Önkormányzati telek nincs eladó, de magántulajdonú házak igen. A település fekvése kedvező az ingázó munkavállalóknak, akár a közeli kisebb, akár a kicsit távolabbi nagyobb városok felé indul. A közösséget három civil szerveződés is erősíti - ami nagy szó egy 350 lelkes településen. A polgármester kiemelte a több mint 120 éves Önkéntes Tűzoltó Egyesületet, a sportegyesületet és a Pákác menti Hagyományőrző Faluszépítő Egyesületet. Ez utóbbi tíz éve alakult, sok közös projektben dolgoztak az önkormányzattal. A rendezvényekre sem lehet panasz Répcevisen: az önkormányzati programok a nemzeti ünnepekhez kapcsolódnak, azokat a zsirai iskolával közösen szervezik rendszeresen. Az idősekről való gondoskodásnak már évtizedes hagyománya van a településen - emelte ki Hollósi Péter.
- „Tisztelet és megbecsülés napjának" hívjuk - pontosított, hiszen az idős kor relatív, és nyugdíjba is más-más korban tudnak menni a munkavállalók. Az biztos, hogy tavaly decemberben 82 hatvan év felettinek küldtek meghívót a programra. Fontos rendezvény még Répcevisen a pünkösdi kispályás labdarúgó torna, amit nagy sikerrel szervez a sportegyesület, a faluszépítők pedig már hagyományosan falukarácsonyt rendeznek. Azt szeretnék, hogy legyen állandó időpontja és tematikája a falunapi összejövetelnek, hiszen volt már akácfesztiváljuk, diófesztiváljuk is, idén pedig az elszármazottakat hívták haza. Ahogy Hollósi Péter polgármester fogalmazott, ez „még nem állt össze rendszerré", de az biztos, hogy unatkozni nem szoktak a répcevisiek.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen
Patak-tervek Répcevisen