2021. október 28. csütörtök
[Répcevidék]

Pályázati hírek Csepregről

Dr. Tarsoly Ádám
Pályázati hírek Csepregről

Horváth Zoltán, Csepreg város polgármestere „Pályázat Percek" címmel indított rovatot a Facebook-oldalán, amelyből a város által benyújtott, elnyert pályázatokról és egyéb vonatkozó fejleményekről értesülhet a lakosság.

Első bejegyzéseiben az alábbi híreket tette közzé:

- A Mátyás utca felújítása érdekében a város március 11. napján adta be pályázatát. Az Önkormányzati Feladatellátást Szolgáló Fejlesztések Támogatása 2021 c. kiírás keretén belül mindösszesen 20.000.000,- forint támogatási igény került megjelölésre azzal, hogy pozitív elbírálása esetén az önkormányzat további 9.233.785,- forint összegű önerőt vállal biztosítani. Az utca úttestjét ebből a forrásból 417 m hosszan és 4 méter szélességben lehetne felújítani. A kivitelezést megelőzően, az út alatt húzódó ivóvízhálózat rekonstrukciójára is sor kerülne saját forrásból.
- Az önkormányzat a Damjanich utca felújítására is készül beadni pályázatot, amellyel a Magyar Falu Program keretében maximum 40.000.000,- forint összeghatárig, minimális önerő vállalása mellett - a konkrét összegek a még folyamatban lévő műszaki tartalom meghatározásának, tervezésének függvénye - kér támogatást. Ebből az utca úttestje teljes hosszában és 4 méter szélességben újulhatna meg. A beadási határidő 2021. április 30.
- A „Tisztítsuk meg az Országot!" projekt keretén belül az Innovációs és Technológiai Minisztérium az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. útján kiírt nyilvános pályázatán mindösszesen 21.154.805,- forint összeget nyert el a városban illegálisan lerakott hulladék eltávolítására és az ismételt illegális hulladéklerakás megelőzésére. Mint ismertette, a város támogatási kérelme 2 fő pillérre épül:
1. A már kihelyezett szemét eltávolítására, ennek megfelelően ~630 m3 hulladék elszállítása fog megtörténni az elkövetkező hetekben. (A Vasút utca felől megközelíthető „Malacpiac" területéről, a „Szakonyi-Fekete út" néven ismert területről, a Visi utca felől megközelíthető területről és a volt vasúti töltésről, a „Büki-Fekete út" néven ismert területről, az Attila utcai telkek mögötti területről, a Kincsédpusztával szemben lévő erdei bejáró területéről és a Visi és Petőfi utca irányából megközelíthető, Damjanich utcai kertek mögötti területről.)
2. Az elszállított hulladék újratermelődésének megakadályozása. Ennek érdekében 10 helyszínen jó minőségű, éjjel is látó kamera kihelyezésére is sor kerül, valamint időnként áthelyezhető mobil kamerákat is telepít a város, amelyekre szintén a fenti pályázat nyújt pénzügyi fedezetet.

Polgármester úr bejegyzéseiben köszöntetett mondott Ágh Péter országgyűlési képviselőnek a személyes közbenjárásáért és a közös előkészítő munkáért, amely nagyban hozzájárul Csepreg pályázati sikereihez.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.