2023. június 2. péntek
[Répcevidék]

Őszi munkálatok

Németh Lajosné
Őszi munkálatok

Nagygeresd Község Önkormányzata az idei évben elmaradt rendezvények költségeit, karbantartásra és állagmegóvásra fordította. A faluház közel 30 éves melléképületei már nagy mértékben elhasználódtak, főleg a tetőszerkezet cseréje vált szükségessé. A cserép és hullámpala borítás helyett bordázott acéllemez került felhelyezésre. Az egyik melléképület funkciója a felújítást követően tároló helység lesz. A másik épület a falubusz garázsaként is szolgál, itt a tetőn kívül a homlokzat is lemezborítást kapott. A jövő évi költségvetésben az építmény bejáratának cseréjére is különített el pénzt a képviselő-testület. A kivitelezést helyi szakemberek és a kezük alá dogozó szintén helyben élő lakosok végezték: Bődi Lajos, Bődi Tamás, Bánfi Béla, Istenes Kálmán. Az előkészületeknél Kovács Csaba és Magyar Balázs is segédkezett. Köszönet a munkájukért! A kétezres évek elején a Répce menti kistérséghez tartozó települések, asztalt, padokat és a térséget ábrázoló térképet helyezhettek ki a köztereikre. Településünk is csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez a társulás jóvoltából. Az idő vasfoga próbára tette a pihenőhelyet, a térkép már évek óta az enyészeté, az asztal és a padok is elhasználódtak. Az önkormányzat elbontatta a régi fabútorokat, és a helyére egy szintén fából készült, új pihenőpavilont vásárolt. A pavilon egy szegélyezett betonalapra került felállításra. Az adventi időszak közeledtével a képviselő testület arra az elhatározásra jutott, hogy a hagyományos koszorú és fenyő mellé, készíttet egy betlehemet is. A betlehemi istálló épülete szintén Bődi Lajos keze munkáját dicséri. A figurák festett hungarocellből készültek, a kompozíció advent első vasárnapján került méltó helyére. Sajnos a hagyományos ünnepségünk elmaradt, de megragadva az alkalmat, szeretnék minden olvasónak ezekben a nehéz időkben, egészségben gazdag adventi készülődést kívánni!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Őszi munkálatok
Őszi munkálatok