- Óriási eredmény, hogy meg tudtuk kétszerezni az idei költségvetést a tavalyihoz képest. Eltöröltünk adókat, így más kedvezményekhez jutottunk - kezdte Kincse Attila, Gyalóka polgármestere. A 74 lakosú település méretéhez képest sok pénz, 1,2 millió forint jut idén kulturális kiadásokra.
- Ha a templom elkészül, akkor egy nagyszabású átadást tervezünk, ahová elszármazottakat is hívunk - számolt be a településvezető. Emlékeztetett a „veszteségre", hogy a templom körül ki kellett vágni a nagy gesztenyefákat. Azok olyan öregek voltak, hogy nem volt gyalókai, aki meg tudta volna mondani, mikor ültették őket. Arra viszont sok, már nyugdíjas helybéli emlékszik, hogy még iskolás korában is ugyanezen a járdaburkolaton közlekedett. Ezen szeretnének még idén változtatni. Egyelőre az útfelújítás látszik megvalósíthatónak, bár a remélt 2,5 millió helyett 1,5 millió forintot nyert útfelújításra Gyalóka tavaly. Idén kezdik a munkálatokat.
Új egészségházat is szeretnének, ha nyertes lesz az ez irányú pályázat. Most az iskola épületében működik az egészségház, hetente egyszer, de legalább van háziorvosi rendelés. Az ilyen alapvető infrastrukturális igényekkel kapcsolatban Kincse Attila úgy fogalmazott:
- Jó lenne, ha a kis településeket is észrevennék. S ugyanez igaz a nem önkormányzati fenntartású útjukra is.
- Két fürdő között vagyunk, tranzitúton, a közútkezelő is észrevehetné, hogy hiába négy számjeggyel jelölt az út, az Bük és Locsmánd között vezet, óriási a forgalom a besorolásához képest.
Vannak Gyalókán építkező, ide települő fiatalok - sorolta a polgármester. Nem csoda, jó fekvésű a falu: saját intézmények nincsenek, de egy kilométeren belül elérhető iskola és óvoda is. Kőszeg 15, Szombathely, a másik irányba pedig az ausztriai Oberpullendorf 25 kilométer - tájolta a lehetőségeket Kincse Attila. Klasszikus falusi portákat nem találunk 2016-ban Gyalókán: baromfi van, lovak is vannak két háznál, de igazi háztáji gazdálkodás már itt sincs.
- Nagy dolog, hogy működik az élelmiszerbolt - emelte ki a polgármester.
Befektető érkezéséről is beszámolt: lovas paradicsomot gondolt egy vállalkozó, már készülnek az istállók a nagy területeken, amelyeket megvásárolt. Sajnos nem az önkormányzat volt az eladó fél, ugyanis ilyen tartaléka nincs a településnek. Az egyetlen földterülete a hivatali épület és környéke, az egykori tejcsarnok és a tűzoltószertár volt itt.
Alkalmazottja idén nincs az önkormányzatnak, viszont egy-két közfoglalkoztatottnak adnak munkát.
Sok a nyugdíjas, a lakosok több mint hatvan százaléka. Nem véletlen, hogy az évzáró közmeghallgatás rendszerint helyi nyugdíjas találkozó. Ha tudnak, anyagilag is segítenek a helyieknek, de rendszeres segélyezésre szerencsére nincs igény, szükség Gyalókán.
- Annak idején, az 1950-es évek közepén 248 körül volt a település létszáma - idézte fel a polgármester a „Gyalókai Krónikára" terelve a szót.
- 2006 és 2010 között dr. Brummer Krisztián volt a jegyző, ő készítette el a település helytörténeti összeírását. Idén a krónika újranyomását tervezzük a költségvetésből - mondta a kulturális tervekről a polgármester. Most folyik a számolás, hány darabot adnak majd ki a könyvből. S ha már visszatekintés: tíz éves lesz hamarosan a település címere - idézte fel Kincse Attila.
- Büszkék vagyunk rá, én magam is részt vettem a tervezésben, képviselőként. A Berek jele a hóvirág, a kereszt a vallást szimbolizálja, mindenki római katolikus a faluban. A régi eke mutatja, hogy Gyalóka is jobbágytelepülés volt. A mezőt elválasztja Répce, a patakon négy malom őrölt a település területén, mára egy maradt, azt még lakják. Nincs meg eredeti állapotában, amikor lehetőség lett volna megőrizni, akkor még nem látszott benne turisztikai potenciál - mutatta be a falut a hamarosan jubiláló címeren keresztül Kincse Attila. Hangsúlyozta: - Múltunk van, bízunk benne, hogy lesz jövőnk is.