2023. június 8. csütörtök
[Répcevidék]

Megkezdte munkáját a Falugondnok

Megkezdte munkáját a Falugondnok

Sajtoskál község a Magyar Falu Program 2020 keretében meghirdetett pályázaton 14 980 000 forintot nyert, melyet falugondnoki busz vásárlására fordíthatott. Haller Imre Sajtoskál polgármestere elmondta: „A pályázaton nyert összegen egy kilencszemélyes Volkswagen Transporter kisbuszt vásároltunk. A településen eddig nem működött falugondnoki szolgálat, ám ezt az idei év április 1-től elindíthattuk. A munkakör betöltésére kiírt pályázatra jelentkezők közül a múlt évben a községünkben családjával letelepedő fiatalember, Licz Sándor nyerte el a posztot. Számos olyan szolgáltatással tudunk a lakosság segítségére lenni ezután, melyek eddig nem voltak elérhetők."
Oktatási intézmények hiányában a falu diákjai környező települések óvodáit, iskoláit látogatják, ahová ezentúl a falubusz viszi reggelente és hozza haza délután őket. Emellett fontos szerepet kap abban is, hogy a község ellátásra szoruló lakói eljussanak az egyes szakrendelésekre. Jelen helyzetben az oltópontokra való elutazásban is hatalmas segítséget jelent. Továbbá péntekenként előzetes igénybejelentés alapján a településen élők sárvári bevásárlásra is lehetőséget kapnak saját jármű hiányában. A falu lakóinak igényei mellett, az önkormányzat ügyintézésében szintén segítséget nyújt a szolgálat.
A gondnoki busz hivatalos átadására április 10-én Csényében került sor, ahol Gyopáros Alpár kormánybiztos és Ágh Péter országgyűlési képviselő mondott köszöntő beszédet. A kormánybiztos kiemelte, mekkora jelentősége van a falubuszoknak, hiszen a kistelepülésen a falugondnokok igyekeznek intézményi hiányokat kiküszöbölni. Részt vesznek alapvető szociális szolgáltatások ellátásában. Azok a települések, amelyek működtetnek falugondoki szolgálatot, tudják, hogy a falugondnokok az élet minden területén jelen vannak, valamint a polgármesterek munkáját segítik elő.
„A falugondnoki szolgáltatás lehetőségeiről minden családhoz szórólapon juttattuk el a szükséges információkat, elérhetőséget. Kérjük a lakosságot, segítsék falugondnokunkat szerteágazó munkájában, hiszen segít annak, aki már nem tud segíteni magán. Az együttműködés csodákra képes" - folytatta Haller Imre polgármester.
bvr

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.