2020. április 8. szerda
[Répcevidék]

Megalakult Sajtoskál Község képviselő-testülete

Kovács Vivien
Megalakult Sajtoskál Község képviselő-testülete
2019. október 29-én, kedden 17 órakor ült össze Sajtoskál képviselő-testülete. A gyűlés hét napirendi pontból állt. Legelsőként a Helyi Választási Bizottság elnöke, Kelemen Frigyesné ismertette az október 13-ai önkormányzati választás eredményét, s gratulált minden megválasztott képviselőnek.

Megemlítette, hogy a választás probléma nélkül zajlott. Ezután Haller Imre polgármester mondott köszönetet. Kifejezte háláját minden szavazópolgárnak, akik szavazatukkal bizalmat szavaztak számára a következő öt évben is. Megköszönte a Helyi Választási Bizottság elnökének, a Bizottság tagjainak, illetve az Önkormányzat dolgozóinak munkáját is.
Ezután következett az ünnepélyes eskütétel, mely során először a képviselő-testület tagjai (Moórné Csuka Anita, Gurbácsné Perenyei Dóra, Horváth Ervin és Kovács György) tették le az esküt, majd vették át megbízólevelüket. Ezt Haller Imre polgármester úr eskütétele követte.
A harmadik napirendi pont tartalmazta a polgármesteri program tervezetének ismertetését a következő öt évre. Itt szóba kerültek a lehetséges fejlesztések és pályázatok. A község a Magyar Falu Program című pályázat segítségével szeretné felújítani a Metőc sétány burkolatát, a bérlakások tetőszerkezetét, szigetelését és festését, valamint a művelődési házat is szeretnék fejleszteni. Ezenkívül tervben van egy falubusz, valamint a szennyvízcsatorna kiépítése is. Természetesen a község hagyományos programjai a következő évben is megrendezésre kerülnek.
Az alpolgármester megválasztására a negyedik napirendi pontban került sor. A polgármester javaslatára és a képviselő-testület egyhangú szavazata alapján a következő öt évre Horváth Ervin képviselő kapott megbízást.
Ezután Csajbi Lívia jegyző ismertette a hatályos jogszabályokat, s polgármesteri javaslat alapján a képviselő-testület megszavazta a saját, a polgármester, illetve az alpolgármester illetményét.
Az utolsó napirendi pont a Vagyonvizsgálati Bizottság megválasztásáról szólt, melynek elnöke Moórné Csuka Anita lett, további két tagja pedig Gurbácsné Perenyei Dóra és Kovács György.
Az utolsó napirendi pontban Csajbi Lívia jegyző tájékoztatta a képviselő-testület tagjait feladataikról, kötelezettségeikről.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.