2023. június 9. péntek
[Répcevidék]

Jubiláló házaspárt köszöntöttek Sopronhorpácson

Jubiláló házaspárt köszöntöttek Sopronhorpácson
Hatvan év önmagában is nagy idő, főleg, ha még házasságban is tölti az ember. Éppen ezért Sopronhorpácson már évek óta hagyomány, hogy köszöntik a házassági évfordulójukat ünneplőket.

A község két jeles polgára, Gintli Zoltán és felesége, Gintli Zoltánné (Erna néni) ünnepelték tavasszal 60. házassági évfordulójukat. Erna nénit és Zoli bácsit a település polgármestere Talabér Jenő és jegyzőnk Czipetis Györgyné meleg szavakkal üdvözölték, kiemelve példaértékű elkötelezettségüket egymás és a község iránt, valamint azt az eltökélt szeretet, amellyel a nehezebb időszakokat is együtt vészelték át. A férj és a feleség hat évtized után is kedvességgel és derűsen fordul egymáshoz. A családnak egyébként is nagy és pirosbetűs ünnepe ez, de az évforduló emlékezetességét tovább emeli az önkormányzat figyelmessége, a párok közös ünneplése. A hatvan év alatt több unokával és dédunokával gyarapodott családjuk, kikkel közösen ünnepelték e jeles alkalmat. Gintli Zoltán és felesége 60 éve mondta ki a boldogító igent, 1977-ben költöztek Sopronhorpácsra, akkor már két gyermekükkel. Mindketten tanítottak az iskolában, Zoli bácsi hosszú ideig iskolaigazgató volt. Erna néni éneket tanított, és gyakorlati órákat tartott, valamint alapított egy iskolai énekkart is, kikkel számos arany minősítést szereztek működésük során. Zoli bácsi fizikát, kémiát és rövid ideig matematikát oktatott. Kiváló munkájukról számos falubeli mesél és idéz fel szép emlékeket. Erna néni több évig községi tanácstag is volt és sok erőfeszítést tett, hogy fejlődjön a település. 1977-ben, mikor a településre költöztek az egykori énekesek egy csoportja Stefánka László segítségével felkérte Erna nénit, hogy vállalja el egy felnőtt vegyeskar megalakítását és vezetését. 1978. január 24-én megalakult a kórus, amely községünk szülötte, Szentirmay Elemér dalköltő nevét vette fel. A vegyeskar évről évre sorozatosan hozta el a járástól a vándorkupát. Erna néni 1998-ig vezette nagy odaadással és szakértelemmel a kórust, tőle a vezetést Horváthné Kemény Tünde vette át. Nyugdíjba vonulásuk óta a házaspár békés nyugdíjas éveit tölti Sopronhorpácson. Kívánunk nekik még sok szép együtt töltött évet!
Igler Patrícia

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Jubiláló házaspárt köszöntöttek Sopronhorpácson
Jubiláló házaspárt köszöntöttek Sopronhorpácson