2023. június 2. péntek
[Répcevidék]

Jövőkép Lócson

Bse
Jövőkép Lócson
A település lakossága a 2019. októberi választásokon ismét bizalmat szavazott a már több éve együtt dolgozó képviselőknek.

Horváth István, aki polgármesterként több cikluson át irányította a falu életét, alpolgármesterként folytatja a munkát Gadovics Györggyel, Pietrowski Zoltánnal, Reiber Lajossal együtt. A falu vezetőjének Horváth Ildikót választották meg a lócsiak. A Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársa, Reichardt Nikolett segíti a szervezőmunkát a faluban, aki egyúttal az új könyvtáros is. A polgármester asszony számára nem ismeretlen a közösség érdekében végzett tevékenység, hiszen családjával - édesapja mellett - eddig is aktívan részt vett minden megmozduláson, ami a faluban történt. A külföldiekkel való szoros kapcsolat kiépítésében nagy szerepe volt eddig is, hiszen a nyelvi nehézségek leküzdésében német nyelvtudása segítette a közös munkát. A fiatal, nagy lendülettel munkába kezdő polgármester asszonyt a tervekről, elképzelésekről kérdeztem:
- Milyen hagyományos programokat tartanak meg a településen?
- Tavasszal húsvétváró ünnepet, majd májusban gyereknapot szervezünk a gyerekeknek. A legnagyobb rendezvény az augusztusi falunap, amely idén már 26. alkalommal kerül megrendezésre. Szeptemberben tartjuk az őszköszöntőt, októberben az Idősek Világnapjához kapcsolódva nyugdíjasnapot szervezünk. Adventben gyertyagyújtásokat tartunk a falu koszorúján minden vasárnap, illetve Mikulás-váró délutánt és falukarácsonyt szervezünk, majd az évet a december végi közösségi disznóvágással zárjuk. Hagyományos az adventi falukirándulás, amelyet az idén inkább jó időben, tavasszal vagy ősszel szeretnénk megszervezni.
- Milyen új programokat terveznek?
- Egy civil kör létrehozását tervezzük, amellyel rendszeres összejöveteleket, beszélgetős, akár társasjátékozós esteket, illetve faluszépítő akciókat szeretnénk elindítani. Új meglepetés-akciót tervezünk a faluszépítés, virágosítás témakörében, amelyről egyelőre bővebbet nem árulok el.
- Milyen fejlesztések vannak tervben a faluban?
- A Magyar Falu Programban járdafelújításra nyert el 1,4 millió forint támogatást önkormányzatunk, melyből a Petőfi utca páratlan oldali járdáját tesszük rendbe idén tavasszal. Szintén a Magyar Falu Program keretében nyertünk orvosi eszközök és bútorok beszerzésére 2,5 millió Ft támogatást, melyhez a beszerzés folyamatban van, minden igényt kielégítő felszereltségű orvosi rendelőnk lesz. Továbbá egy Leader- és egy Széchenyi2020-as pályázaton rendezvényszervezésre kaptunk pályázati támogatást Csepreg várossal konzorciumban, melyből helyi értékleltárat hozunk létre, valamint a gyermeknapra és falunapra fordítjuk.
- Újabb pályázatokat terveznek-e beadni az idei évben?
- A tervezett legnagyobb projektünk a 20 millió forint költségvetésű régi iskolaépület felújítása és új funkcióval történő felruházása, melyre eddig nem nyertünk támogatást, de bízunk benne, hogy idén sikerül. Fontos lenne, mert beázik, folyamatosan romlik az épület állaga, viszont saját erőből nem tudjuk megvalósítani a terveinket. Egy állandó kiállítást és egy alkotóműhelyt szeretnénk kialakítani benne, ide tervezzük a civil kör rendszeres összejöveteleit is. Továbbá az új települési referensünk segítségével beadunk minden pályázatot, amely a falu fejlődését, a lakosság érdekeit szolgálja. Főként a Magyar Falu Programban tudunk pályázni, valamint az önkormányzati feladatellátási pályázaton további járdafelújításra szeretnénk támogatást nyerni, hiszen a Kossuth és Arany J. utcák járdai rossz állapotban vannak. Tervezzük az illegális hulladék felszámolására, temetőfejlesztésre is pénzbeli segítséghez jutni.
- Melyik korosztályra szeretne még nagyobb figyelmet fordítani?
- A nyugdíjasokra szeretnénk jobban gondolni programjainkkal. Azokra gondolok, akik nehezebben mozdulnak ki otthonról, pedig jót tenne számukra egy kis társasági élet, ezért őket szeretnénk jobban megszólítani. A könyvtár életét szeretnénk felpezsdíteni író-olvasó találkozókkal, ismeretterjesztő előadásokkal, beszélgetős összejövetelekkel, és kézműves foglalkozásokkal. Új folyóiratokat rendeltünk, és DVD-kkel is jelentősen bővül a kínálat.
- A külföldiekkel való kapcsolattartást hogyan szeretné folytatni?
- Azt gondolom, eddig is jól működött a közös tevékenység, szeretnénk megtartani a jó kapcsolatokat, együttműködéseket, bevonni őket a falu rendezvényeibe, faluszépítésbe.
- Mit tart polgármesterasszony legfőbb céljának?
- Célunk a takarékos gazdálkodás, a lakosság érdekeit szolgálni, igyekszünk a véleményeiket meghallgatni, szem előtt tartani, és folytatni a megkezdett faluszépítő munkát. Ősszel több száz új rózsatövet ültettünk el, további zöldítést tervezünk. Az eddigi társadalmi munkát szeretnénk folytatni. A képviselők támogatását köszönöm, amelyet a választások előtt és után is kaptam tőlük, ez nagyon sokat jelent a számomra, bízom a támogatásukban, tapasztalataikra a jövőben is számítok.
Kívánom, hogy a tervek valósuljanak meg, maradjon meg az eddigi példás összefogás a faluban, szépüljön, épüljön a település a lakosság javára!

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.