2023. június 9. péntek
[Répcevidék]

Idén is szépül a falu – Tavasz Nagygeresden

yde
Idén is szépül a falu – Tavasz Nagygeresden
Gazdát cserélt a kastély, szépül a temetők kapuja, sínen van a szennyvíz-terv, újul a faluház, a Zala megye lehet az idei falukirándulás célpontja, és jövőre horgásztó nyílhat a községben. Tavaszi kitekintés Nagygeresdre.

Most olyan 282 fős a falu, az elmúlt években csökkent háromszáz alá a létszám. Idősödik a község - kezdte a bemutatást Németh Lajos, Nagygeresd polgármestere. A lakosságszám alakulásával kapcsolatban rögtön jó hírekkel is szolgált: - Két-három lakóház van csak eladó. A nyáron két család beköltözésére számítunk, egyik család három-, másik kétgyermekes - sorolta. A beköltözőket önkormányzati területtel is várják, de ez egyelőre csak terv. - A szennyvíz kivételével összközműves a területünk, négy-öt telket tudnának kimérni. Van egy vállalkozó, amely Tompaládony felől építkezik és lehet, hogy befektetne az önkormányzati telekbe, ha lesz rá igény - mondta a távolabbi jövőbe tekintve. Beszámolt arról is, hogy nemrégiben gazdát cserélt a Cseszneky-Mesterházy kastély. Eddig német tulajdonban volt, makettüzem működött benne, négy helyi asszonynak adott munkát. Egy osztrák vállalkozó az új tulajdonos, ő ideköltözne, kandallókat és postaládákat készít, lakatosmunkákat adna - bár helyben nincs kinek. - Nincs munkanélküli a faluban, három közmunkásunk van, de rájuk ténylegesen szükség van, sok a zöld terület - hangsúlyozta Németh Lajos.
A közösségi életről röviden azt mondta: minden hónapra jut valamilyen program. A civil szerveződésük bejegyzés alatt van jelenleg, egy kulturális egyesület lesz, amely tud pályázni. Hozzáfér azokhoz a lehetőségekhez, amelyekhez az önkormányzat nem tud, vagy sokkal drágább lenne - magyarázta a szervezet szükségét. A helyiek aktivitás nem rossz, lehetne jobb is - így jellemezte a polgármester. Azt tapasztalják, hogy nehéz „mozdítani" a fiatalokat. Kiemelte, hogy a rendezvényszervezést a kultúrház vezetője és a könyvtáros végzi - eredményesen és sikerrel.
Ami az önkormányzati feladatokat illeti: tavaly elkezdték a két temető rekonstrukcióját, önerőből elkészültek a kerítések kívülről. Most anyák napjára elkészülnek a kovácsoltvas kapuk, a két temetőút végleges aszfaltot kap ezekben a hetekben, arra az állami adósságkonszolidációból futja Nagygeresden. Öt éve működik már falugondnoki szolgálat, most buszra van szükségük - azt is önerőből szerzik be. Keresik az eladó kisbuszokat a szomszédos településekről. A busz garázsa az öt éve bezárt és „kipakolt" múzeum lesz. Az ott korábban bemutatott kincsek már a Savaria Múzeumban vannak, az épület az önkormányzaté, így hasznosítják. Az impozáns és egyedi faluházról is mondott jó híreket Németh Lajos: idén kerítéscsere lesz, jövőre a külső szigetelés, pucolás, hiszen 25 éves lesz már az épület, ráfér a tatarozás. Hogy miből jut a fejlesztésekre? Egyszerűen jól gazdálkodtak. Az önkormányzat bevétele telekadóból, építményadóból van, valamint 2 millió forint körüli iparűzési adó. Tartalékok voltak, el nem költötték - magyarázta röviden a polgármester.
Ahhoz, hogy tényleg összkomfortos legyen Nagygeresd, már csak a szennyvízelvezetés hiányzik - emlékeztetett a polgármester. Természetesen nem új a terv, de Vas megyében nem tudták megvalósítani. Most Győr-Moson-Sopron megyeiekhez csatlakoztak, Csáfordjánosfához, a szomszéd településhez. Várnak a döntésre, hiszen együtt majdnem 5 ezer fős a pályázó konzorcium, és 95 százalékos támogatást remélnek a hálózat kiépítéséhez.
Az idei programok sorát sem hagyta szó nélkül Nagygeresd első embere. A május az anyák napi ünnepséggel kezdődik, a gyerekek időben nekiláttak a műsor próbájának. Május 27-én gyereknap alkalmából a veszprémi állatkertbe viszik a nagygeresdi gyerekeket (meg, aki még befér a buszba). Június 10-én lesz az első nagygeresdi főzőverseny, majd július 1-jén lesz az ötödik nagygeresdi parasztolimpia, július végén a büki aratóünnepen „dolgoznak" két csapattal, aztán falunap. Augusztus 20-án a kilencedik kettesfogathajtó megyei versenyt rendezik - ismertette a sűrű nyári heteket a polgármester. Idén is szeptemberben lesz a falukirándulás, az úti célról a nyáron dönt majd a testület, (legalább) egy busznyi nagygeresdivel mennek. Az csak felnőtteknek szóló program - emelte ki Németh Lajos, hiszen a jókedv jellemzően késő estig, olykor hajnalig kitart az ilyen összejöveteleken. Idén Zala megye lehet az úti cél és bizakodóak lehetnek az összetartó nagygeresdiek, hiszen tavaly már nagy számban mentek velük a fiatalok is - talán alakul a helyi összefogás következő generációja.
Az ősznél is előbbre tekintve egy belterületi horgásztavat említett Németh Lajos. Az önkormányzaté volt a terület, eladták, és a tervek szerint úgy próbálják kialakítani, hogy a helyiek ingyen használhassák - de erről majd jövőre bizonyosodhatunk meg Nagygeresden.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Idén is szépül a falu – Tavasz Nagygeresden
Idén is szépül a falu – Tavasz Nagygeresden
Idén is szépül a falu – Tavasz Nagygeresden
Idén is szépül a falu – Tavasz Nagygeresden