2023. június 2. péntek
[Répcevidék]

Helytörténeti kiállítás és közösségi tér ünnepélyes megnyitója Lócson

Reichardt Nikolett
Helytörténeti kiállítás és közösségi tér ünnepélyes megnyitója Lócson

A helytörténeti gyűjtemény kiállításának gondolata már hosszú évekkel ezelőtt megfogalmazódott a faluvezetés terveiben, 2019 tavaszán a Magyar Falu Program elindulásával vett komolyabb fordulatot az elképzelés. Ekkor az önkormányzat megterveztette az egykori iskola - majd később vegyesbolt és italbolt üzemelt az épületben - átalakítását közösségi térré, melyben egy kiállító tér részt és egy alkotó közösségi tér részt képzeltek el, továbbá új vizes blokkot kellett kialakítani, akadálymentesíteni. A tervekkel már a 2019-es pályázaton elindult az önkormányzat, végül 2021-ben koronázta siker a pályázati törekvést. A Magyar Falu Program „Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése/Közösségi terek fejlesztése" című alprogramban nyert el 24.999.999,- forint vissza nem térítendő támogatást a 2013 óta üresen álló és egyre romló állapotba kerülő épület külső felújítására. Az összeg azonban nem futotta a belső átalakításra, így a 2022-es pályázati kiírásban pedig a belső felújításra és a külső környezetrendezésre (udvarra új térburkolat készítése) nyert el 15.419.694,- forint további támogatást. Az önkormányzat 6.500.000,- forint saját forrással egészítette ki a projekt költségvetését a sikeres megvalósulás érdekében. A projekt keretében teljes tetőszerkezet felújításon, teljes külső homlokzati felújításon esett át az épület, új külső és belső nyílászárók kerültek beépítésre, új padlóburkolatot, új vizesblokkot alakítottak ki a mesteremberek, a gázfűtés és világító berendezések felújítása is megtörtént, valamint új térburkolatot kapott az udvar.
A tervező Rózsa József, a kivitelező a Nyugat-Ép Húsz Kft, a műszaki ellenőr Baranyai Róbert volt. A felújítás folyamata 2022. február 17-én vette kezdetét és december 14-én zajlott a sikeres műszaki átadás, majd ezután kezdődhetett a kiállítás berendezése, amely szintén több hónapos, aprólékos munka eredménye.
A kiállításanyag nagy részét Szabó József Gyula helyi gyűjtő és Nagy Erika helyi történelem szakos tanárnő biztosították. Kialakításra került egy konyha, tisztaszoba, a nagyteremben pedig tematikus sarkokban katonai, kereskedelmi emlékek, régi gyermekjátékok, háztartási eszközök, régi pénzek és szerszámok kaptak helyet. Az alkotó térnek szánt teremben tablókon jelenítjük meg a helyi úttörő élet, a helyi színjátszó csoport emlékeit, valamint az egykori iskola, kocsmák, boltok emlékeit, a régi utcarészleteket, épületek és gazdasági élet képeit.
Az alkotó teremben kézműves foglalkozásokat, alkotó délutánokat tervezünk, a régi mesterségeket (kosárfonás, seprűkötés, korongozás, szövés, hímzés) szeretnénk megismertetni a fiatalabb generációval. Így újra élettel töltjük meg az egykori iskola épületét.
A kiállítás kulcsos házként működik majd, ingyenesen látogatható bejelentkezésre, és minden lócsi rendezvény alkalmával megtekinthető. Örömünkre szolgál, hogy a csepregi kisiskolások 4 csoportja már be is jelentkezett egy látogatásra. Várjuk az érdeklődőket.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]