2023. június 9. péntek
[Répcevidék]

Folytatódik az út- és járdafelújítás

Folytatódik az út- és járdafelújítás
Zajlanak a járda építési és felújítási munkálatok a Fehér utcában. Ez is egy kiemelten hangsúlyos része annak az út- és járda felújítási programnak, amely tavaly indult el.

Ezzel is nő a lakosság komfortérzete. Szarka Anikó, a csepregi önkormányzat Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága elnöke elmondta: minden lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy minél több utcát és járdát tudjanak felújítani. A polgármester 2016-ban tett ígéretének megfelelően a megemelt kommunális adó egy részét járdafelújításra fordítják. Az adó mértéke évente 12 ezer forint egy főre, 4 ezer forinttal volt több, mint 2015-ben. Az adó megemelt összegének részéből 2016-ban kétmillió forint folyt be, ezt járdafelújításra fordítják. A Városgazdálkodás munkatársai elkezdték a munkálatokat, azok nem csak a Fehér utcára terjednek ki. A tervek szerint idén a Fehér utca templom melletti szakasza újul meg, mintegy 150 méter hosszon, térköves járda épül. A maradék részen, amely a Vörösmarty utcával ér egybe, beton fedi majd a járdát. A tervek szerint a Dr. Szemes Zoltán utca mindkét oldalán is térköves járda kerül, de a Mátyás utcában is lesz felújítás. Ott, ahol szükséges, kicserélik a régi elavult betonos járdát a gyalogosok nagy örömére. A munkafolyamatokról a lakosságot folyamatosan tájékoztatják, hiszen a járdafelújítás a lakóingatlanokhoz való be- és kijutást is érinti.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.