Tavalyi év során már elvégezésre került a temető felé vezető legkritikusabb szakasz felújítása. Azóta újabb eszközök kerültek beszerzésre, hogy az idei évben még hatékonyabban zajlódhasson a munkavégzés.
Jelenleg az Ady utca 11. számtól kezdődtek meg a munkálatok, a régi járda feltörésre kerül, helyette új, sima betonréteg kerül lefektetésre. A járda egészen a korábban már kijavított szakaszig felújításra kerül majd, figyelembe véve azokat a részeket, ahol jó állapotú, esetleg aszfaltos a járda. Természetesen ezek a jó állapotban lévő szakaszok nem kerülnek felbontásra.
A munkafolyamat előrehaladása során Horváth Zoltán a Városgazdálkodás vezetője folyamatosan egyeztet az érintett lakókkal, akik örömmel fogadják a felújítást, sőt néhány lakó a segítségét és fizikai munkáját is felajánlotta a munkálatok során, így a lakossággal közös összefogásban épülhetnek a felújított járdák.
Kardinális probléma útjaink és járdáink állapota. Míg az utak esetében jobbára a pályázatok segítségére tudunk csak hagyatkozni, addig a járdák esetében szerencsére a Városgazdálkodás munkatársai segítségével önerőből képesek vagyunk felújításokat elvégezni. Természetesen az utjainkról sem feledkezünk el, hiszen idén szeptember előtt szeretnénk a Csokonai utcát teljesen felújítani, s a tervek és felmérések már elkészültek a többi kritikus utcákra vonatkozóan is - nyilatkozta Vlasich Krisztián Csepreg Város Polgármestere.
A járda felújítások során elsőként a legkritikusabb szakaszokat újítjuk fel, s úgy haladunk előre. Tudjuk, hogy mindenkinek a lakókörnyezetében lévő járdák a legfontosabbak, ezért igyekszünk a legtöbb helyszínre eljutni, addig is szíves türelmét és megértését kérjük a lakóknak - nyilatkozta Horváth Zoltán a Városgazdálkodás vezetője.
A jelenlegi Városvezetés meghallgatja a több éve, évtizede a lakosság részéről érkező problémákat, s igyekszik azokat, lehetőségeihez mérten orvosolni, ilyen most a járdák kritikus állapotának javítása is.