- A legfrissebb, hogy megvette az önkormányzat a kocsmaépületet, ott, a kastély mellett - kezdte a beszámolót Mester Árpád polgármester. Azt mondta, keresik az ideális bérlőt, a megfelelő vállalkozót. Méghozzá úgy, hogy nem nyerészkedni akarnak az üzleten, hanem azt, hogy működjön a vendéglátóhely. Tudja, hogy nagy élet van ott - és mellette, a kastélyban is. A közösségi helyiségek, a bolt is ott működik - mutatta be. A kocsma felett van egy lakás, azt felújítja majd az önkormányzat, hogy felkészültek legyenek, jelenleg ugyanis nem tudnának segíteni, ha szükség lenne egy falubelinek azonnali költözésre. Ez, hogy számíthatnak a falu vezetésére a tormásligetiek, egyértelmű - bár nagyon szerényen és nem szívesen beszélt erről a polgármester. Egy példát azért elmondott: amikor a falubeli asszonyok mammográfiás vizsgálatra kaptak „behívót", akkor megszervezték, hogy együtt el tudjanak menni. Egész egyszerűen bérelt egy kisbuszt a polgármester és elvitette a hölgyeket, mert a legfontosabb az egészség. Meg a polgármester szerint a legfontosabb, hogy az ember ahol tud, ott segítsen. Ennek kapcsán, az ingatlanokra visszatérve elmondta: 12-ből 24 telek lesz, ez is friss hír Tormásligetről. - Van egy olyan lehetőségünk, hogy a 12 telket középen megosztanánk. Ezek 1600-1700 négyzetméteres területek, ami a mai világban nem kell senkinek. Építési rendeletben meghatároztuk, hogy 600 négyzetmétertől már lehet építkezni, az vonzóbb manapság - magyarázta a polgármester. A megosztással várhatóan 22 telek lesz, ugyanis kettő „elkelt". - Megkerestek Győrből, mert kitagolással megszüntetik a peresznyei fogyatékkal élők otthonát, idősek otthona lesz belőle. Az ott gondozottakat családi házas lakóközösségekbe költöztetik, ehhez kerestek telkeket. Minket is megtaláltak és nagyon büszke vagyok a testületre, hogy egyhangúlag megszavaztuk - árulta el Mester Árpán. Most ott tart ez a kezdeményezés, hogy befogadták a győriek pályázatát, várják az elbírálást.
Ami a helyi pályázatokat illeti: a két részletben érkezett adósságkonszolidációs pénzt említette a polgármester, 13 millió forintot kapott Tormásliget. Az egyik felét három éve kapták meg: járdafelújításra, árokrendbetételre és a kastély épületben egy vizesblokk felújítására jutott. A mostani támogatásból halottas ház készül - mutatta a temetői terveket. - Vizesblokk, teljes tetőcsere, térkövezés, elő-tető - sorolta. A beruházás felére elég a konszolidációs pénz, a másik felét saját erőből teszik hozzá. Van miből, nem szűkölködnek Tormásligeten: lenne mire, de nem kérkedett a költségvetés számaival a polgármester. Azt azért elmondta, hogy az ipartelepből van bevétele a településnek, de magánszemélyekre nem vetettek ki adót. A kiadások között kiemelte, hogy a Bursa Hungerica pályázat szinte alanyi jogon jár Tormásligeten. Minden főiskolás és egyetemista 6 ezer forintot kap az önkormányzattól, most hét diáknak juttatják a támogatást. Ősszel beiskolázási támogatást is adnak - akárhány gyerek van, jut rá pénz. Költenek rendszeresen az idősek napjára, Mikulás programra és farsangra. A hiányosságokat sem titkolta Mester Árpád. Többen számon kérték már tőle, hogy nincs játszótér a településen, s még nagyobb gond, hogy nem sikerült még kiépíteni a szennyvízcsatornát. Ez utóbbihoz várják a lehetőségeket (ahogy az elmúlt években is). A büszkeségek is szóba kerültek, ahogy kiléptünk a hivatalból. A templom gyönyörűen felújított, mellette mutatta az angolkertet. Helyi védettséget élvez, akárcsak a gesztenyesor, a kőrisfa- és hársfasor is Tormásligeten. A park hűvös árnyékot ad az erre járónak, különösen a legmelegebb hónapokban érdemes ide látogatni (például a következő hetekben).