2021. október 26. kedd
[Répcevidék]

Díszpolgári cím átadása Nemesládonyban

Fábián-Bencsik Gabriella
Díszpolgári cím átadása Nemesládonyban

Községünkben első alkalommal került sor díszpolgári cím átadására. A képviselő-testület az idei évben a község közéletében, gazdasági, kulturális és egyéb téren, illetve a község érdekében kiemelkedő tevékenységet végző vagy maradandót nyújtó személyek munkájának elismerésére a „Nemesládony község díszpolgára" címet alapította meg. A címet Bokor Endréné, Ica néni vehette át, aki 24 évig volt községünk polgármestere.
December 4-én tartottuk az ünnepélyes átadót a művelődési házban. A korlátozások miatt kialakult helyzetre való tekintettel az ünnepség szűk körben zajlott le. Ez a nap kettős ünnep volt Ica néni számára, hiszen aznap ünnepelte 80. születésnapját.
Rubóczkiné Börczy Viktória polgármester asszony az emlékplakett, a díszpolgári oklevél és ajándékkosár átadását követően megköszönte Ica néni áldozatos és kitartó munkáját, mindazt, amit kis falunkért tett az évek során. Külön öröm volt számára, hogy ő adhatta át a megtisztelő címet, hiszen mellette nőtt/nőttünk fel.
Megható pillanatok voltak ezek, hiszen egy élet munkájának az elismerése a díszpolgári cím. Ica néni is nehezen találta a szavakat, könnyeivel küszködve mondott köszönetet. Elsőként a képviselő-testületnek köszönte meg, hogy ennyi év után is megtisztelték bizalmukkal és neki ítélték a címet. Majd a falu lakóinak, volt képviselőtársainak mondott köszönetet, s végül, de nem utolsósorban szeretteit említette meg.
Idézem szavait: „Az általam irányított 24 évben sok segítséget kaptam az egykori alpolgármesterektől, képviselőktől és családjaiktól, amit ezúton is köszönök! Köszönöm a falu minden lakójának kétkezi munkáját, építő jellegű javaslatait, kritikáit, azokból építkezve jutottunk előre. Köszönettel tartozom családomnak, elhunyt férjem emlékének, akitől sok támogatást, biztatást kaptam, haláláig mellettem állt. Köszönöm leányomnak, vőmnek, unokámnak, hogy minden munkában, rendezvények szervezésében részt vállaltak. Szabadidejüket, fáradtságot nem kímélve ránk áldozták. Nélkülük nem bírtam volna. Segítségükre, türelmükre, megértésükre szükségem volt.
Nem utolsó sorban köszönettel tartozom Istennek, hitemnek, hogy a nehéz munkák, helyzetek, a néha olykor megoldhatatlannak tűnő feladatok végzéséhez erőt, egészséget és kitartást adott!"
A bensőséges rendezvény jó hangulatú beszélgetéssel ért véget, amely során a jelenlegi és a volt polgármester asszonyok a falu múltjáról emlékeztek meg, és szót ejtettek Nemesládony jelenéről és jövőjéről is.

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Díszpolgári cím átadása Nemesládonyban
Díszpolgári cím átadása Nemesládonyban