2023. június 9. péntek
[Répcevidék]

Bővül és újul a ravatalozó és a buszforduló, a csok-kal bővülne a falu és szívesen látnák, ha szépülne a kastély, valamint: lenn

yde
Bővül és újul a ravatalozó és a buszforduló, a csok-kal bővülne a falu és szívesen látnák, ha szépülne a kastély, valamint: lenn
– A közösségi tér nyertes pályázatból újult meg – mutatta a legutóbbi legnagyobb fejlesztést a beszélgetés elején Gróf Istvánné, Répceszentgyörgy polgármestere.

A kistelepülésen most útfelújításra pályáznak, beadták a szükséges dokumentumokat. Nem minden fejlesztési tervnél várnak pályázati forrásra, lehetőségre: például a buszfordulót pályázat nélkül, önerőből újítják.
- Most az árajánlat kérésénél, engedélyeztetésnél tart a munka, augusztusban lehet jóváhagyás, utána választunk kivitelezőt - sorolta Gróf Istvánné. A buszforduló a nagy esők után nehezen használható, megáll a víz, elengedhetetlen már a elújítása. Van olyan eset is, amikor „jön" pénz, ilyen az adósságkonszolidációs kormányzati keret. Pontosabban a kompenzációs pénz, hiszen nem volt adóssága a répceszentgyörgyi önkormányzatnak, nem volt mit elengedni, átvállalni az állami kasszának, így kompenzálják a fegyelmezett gazdálkodást. - Az idei terv ebből a pénzből a ravatalozó felújítása, és bővítjük is előtetővel, az építési engedélyt már beadtuk - sorolta a polgármester.
A központi támogatási forrást a könyvtár és a kultúrház szépítésére költötték tavaly: parkettázás is belefért és egy laptop vásárlása is, hiszen elavult volt a korábbi eszköz. Idén is 1,2 millió forint lesz a központi támogatás, abból beltéri pingpongasztalt vásárolnának és rendbe tennék a lépcsőket.
- Fontos, mert a kultúrházé egyben az orvosi rendelő bejárata is, és ugyan akadálymentes, de egy rámpára nagy szükség lenne - mutatta a polgármester. Emlékeztetett, hogy a művelődési házban tavaly kézműves, idén pedig fotókiállítást rendeztek. A fényképek rendezéséhez, úgy döntöttek, nem kérik kölcsön a tompaládonyi paravánokat, hanem készíttetnek maguknak sajátot - talán hamarosan, egy újabb nagyszabású tárlathoz szükség lesz az eszközökre.

DEMOGRÁFIA
Fogyott idén a falu - a félévi visszatekintés apropóján Gróf Istvánné elmondta: 104 lakos volt január elsején, most hivatalosan 101-en vannak. A falu első embere egy kelöltözésről és kettő halálozásról tud. - Most hat 18 éven aluli gyerek van, három óvodás és három iskolás, utánpótlásról egyelőre nincs hír - összegezte a demográfiai mutatót a polgármester. Az mindenesetre biztató, hogy sok a fiatal család és szerencsére sok munkalehetőség van a környéken. Munkanélküli egyáltalán nincs a faluban. Csábítanák a beköltözőket: önkormányzati tulajdonú telkeket kínálnak eladásra, ehhez pedig igazán 21. századi innovációval törekednek, készül ugyanis a település honlapja. Azon keresztül hirdetnék az akár a családi otthonteremtési kedvezményhez, a csok-hoz igazítható telkeket. - Érdeklődő kettő is volt nemrég, de nehezen megy - fogalmazta meg Grófné. Az mindenesetre tendencia, hogy az olcsóbb házak sorban elkeltek a faluban. Ami kevésbé kelendő, az a felújított ingatlan: - Vannak olyan házak, amelyeket korábban külföldiek renováltak, meg is kérik az árát, nehezebben is kelnek el - mondta a településvezető. Az önkormányzat két ingatlanától is megvált nemrégiben: egy saját tulajdonú épület, amelyben egy vállalkozó alakít ki magának irodát, és egy, csak részben önkormányzati tulajdonú épület is elkelt. Csendes, nyugodt, zöld faluként aposztrofálja magát Répceszentgyörgy. Igaz, amióta az M86-os megnyílt, nagyobb a forgalom, hiszen Bük és Bő felől is itt hajtanak fel, de ez inkább csak közelebb hozta a környező településeket.

KASTÉLY ÉS KRIPTA
Amire büszke lehetne és lenne is Répceszentgyörgy, az a kastély. Gróf Istvánné felidézte: 1995. óta van külföldi magántulajdonban az egykori Szentgyörgyi Horváth kastély, illetve Szentgyörgyi-Horváth-Zinner-Nedved-kastély. Nem fejleszti a tulajdonos, nem épül, nem szépül a csodálatos kastély. - Visszavásárolni nem tudná az önkormányzat, de szívesen leülnénk a tulajdonossal, hogy legyen végre vele valami, újítsa, vagy adja el - mondta a polgármester, aki úgy tudja, voltak érdeklődők, potenciális vásárlók a kastélyra.
Ami szintén az épített értékekkel kapcsolatos répceszentgyörgyi aktualitás, az az, hogy megalakult a települési értéktár bizottság - viszont rengeteg munka lenne az alapos érték-lajstrom. Szeretnék, ha pályázati forrásból főállásban foglalkoztathatnának valakit, aki elvégzi a kutatásokat - mondta a polgármester. Konkrét példának a buszváró mögött található Mária-szobrot említette. Nem tudnak sokat, eleget a műemlék történetéről.
Akár a megye, de a régió egyik óriási turisztikai vonzereje lehetne a Szent György templom kriptája. - A templomot is a Horváth család építtette, azt mindig tudtuk, hogy kripta van alatta - idézte fel a polgármester. Aztán tavaly meglettek a szükséges dokumentumok, engedélyek, és felnyitották a kriptát: 17 koporsóra bukkantak, mind a Horváth család elhunytjai. - A plébános korábban úgy gondolta, hogy föltáratja, ha lesz rá forrás. Mondtam neki, hogy van pályázat, de majd eldönti, hogy „kinyitják-e", biztosan elég nagy vonzerő lenne a falunak - mondta Gróf Istvánné.

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]