2023. június 4. vasárnap
[Répcevidék]

Ahol még ismerik a társadalmi munkát: Tompaládony

yde
Ahol még ismerik a társadalmi munkát: Tompaládony
Gazdasági és munkaügyi helyzet, lakosság és népesség, meg persze a rendezvények – sorra vettük a tompaládonyi aktualitásokat. Hodvogner László polgármester válaszolt a felvetett témákra.

Gazdasági és munkaügyi helyzet, lakosság és népesség, meg persze a rendezvények - sorra vettük a tompaládonyi aktualitásokat. Hodvogner László polgármester válaszolt a felvetett témákra.

Gazdálkodás
- Mindannyiunk számára közismert tény, hogy az önkormányzatok költségvetése sokszor sok helyen, borotvaélen táncol - kezdte Tompaládony anyagi helyzetéről Hodvogner László polgármester. Szerinte pénzügyi szempontból a legnagyobb hangsúlyt a folytonosságra, a mindenkori munka folytatására kell helyezni. - Önkormányzatunknak van egy előkészített és elfogadott egy évre szóló gazdasági programja, amelynek mentén haladva tehetjük településünket még élhetőbbé. Fő cél az, hogy tudjuk működni, lehetőség szerint fejleszteni, bővíteni, tevékenységünket kiszélesíteni. Fontos feladat a település tisztán tartása, a közterületek, zöldfelületek, takarítása, ami nemcsak az itt élők jó közérzetéhez elengedhetetlen, hanem az itt átutazó vendégek, vagyis az idegenforgalom szempontjából sem mellékesek - hangsúlyozta.
- Településünkön hangsúlyos hely lett a posta előtti tér, mert az utóbbi időben már közösségi térré alakult. A jövőben ezzel kapcsolatos terveket lenne szükséges „szövögetnünk", mivel az ott álló épületet visszakaptuk a postától, újra kellene hasznosítani.

Lakosság, népesség
- Kiemelkedő feladat a falu lakosságmegtartó szerepének erősítése, a magunk eszközeivel minden lehetőséget meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy fiataljaink itt maradjanak, itt alapítsanak családot, esetleg más településekről költözzenek hozzánk - fogalmazta meg a célt Hodvogner László. Vannak a falunak eladó építési telkei: az Ifjúság utcában. A község lakosságszáma stagnál, a születés és elhalálozás mutatói arányosak. A lakók többsége az iparban, Sárváron, Bükön, Sopronkövesden, valamint a szolgáltatásban, jórészt Bükön és Sárváron dolgozik. - Néhányan szorgoskodnak a mezőgazdaság területén is. Szerencsére a munkanélküliség egyáltalán nem jellemző - összegezte.

Előnyök, hátrányok
- Jó dolognak tartom a helyben történő ügyintézések lehetőségét, amelyek zökkenőmentesen működnek is. Mindenki rendelkezésére állnak napi szinten a polgármesteri hivatal dolgozói, illetve alkalmanként a kormányablak, a gyermekjóléti szolgálat munkatársai, a falugazdász és a védőnő - sorolta a polgármester a tompaládonyi mindennapokról.
- Településünket érintő problémákat nézve, sajnos elég gyakoriak a balesetek. Túlzás nélkül mondhatom, hogy hetente, jómagam is jó pár esetnél voltam kint mentősként is.
A közlekedésről elmondta még: új útburkolati jeleket festettek fel és rendszeres a sebesség-ellenőrzés. Sokan bosszankodnak ezért, de a falut és lakóit védik.

Program és civilek
- Az ez évi nyári rendezvényünk egy kicsit eltér az eddigiektől. A korábbi évekhez képest most nem falunap, hanem hagyományos búcsú kerül megrendezésre augusztus második vasárnapján. Kicsit szerényebb, de annál családiasabb formában - tekintett a nyárra a polgármester. Ami a civil hátteret illeti Tompaládonyban: az Őszirózsa Nyugdíjas Klubot és a Fiatalok Társulatát sorolta Hodvogner László.

Felújítás, fejlesztés
Adósságmentes falu Tompaládony, így részesülhetett a kormány kompenzációs támogatásában idén is. A támogatást két ütemben használják fel: egy részét felújításra, másik részét fejlesztésre költik. A cél a Hunyadi utca páros oldali járda felújítása, valamint egy fedett színtér építése, mely a rendezvényeinkhez biztosít esőmentes területet majdnem száz négyzetméteren. Ennek munkálatai már zajlanak. - Fontosnak tartom elmondani, hogy e színtér aljzatának betonozása társadalmi munkában, önkéntes segítőkkel valósult meg - hangsúlyozta.

Terv
A legnagyobb terv Tompaládonyban a szennyvízelvezető csatornarendszer kiépítése. - Ez hatalmas feladat és felelősség, de úgy gondolom, hogy kell vele foglalkozni, hisz ez a jövő útja - mondta a falu vezetője. Pályázati forrás, összefogás és önerő - mindre szükség van a nagyszabású beruházáshoz. - Bízom benne, hogy e kitűzött célok a közeljövőben meg is valósulnak.

Fotók: Tompaládonyi Önkormányzat

 

 

Úton, út félen történnek érdekes, izgalmas, szokatlan események! Ha ilyet lát, tapasztal, és úgy gondolja,
hogy ezt megosztaná másokkal is küldjön e-mailt, fotót az mailre.
[Fotók]
Ahol még ismerik a társadalmi munkát: Tompaládony
Ahol még ismerik a társadalmi munkát: Tompaládony
Ahol még ismerik a társadalmi munkát: Tompaládony